Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1927

17 Ä tanári testület igyekezett részt venni egyházunk közéletében is. Az aug. 11-án Foton tarott esperességi gyűlésen a kar részéről Dr Oravecz, Hamrák, Bolla, Szever, Haberehrn és Jancsik karlársak jelentek meg. A kerületi közgyűlésen szeptember 15-én az igazgató, Bolla, Hamrák, Szever és Jancsik kartársak vettek részt. Az Egytemes Egyház közgyűlésén Pesten és az Egyetemes Gyámintézet salgótarjáni közgyű­lésen (október. 9) az igazgató vett részt. Az Aszódon tartott elnöki értekezletén a felsőpestmegyei esperességnek a tanári karból Hamrák Béla, Szever Pál és Haberehrn Gusztáv voltak jelen, a többieknek hivatalos elfoglaltságuk volt. Az Evang. Tanáregyesület márciusi választmányi ülésén Dr Oravecz és Karádi János képviselték az iskolát, míg a februárban tartott közgyűlésen rajtok kívül Haberehrn Gusztáv kartárs is részt vett. Tanári testületünk a helybeli Luther-Szövetséget minden erejével támogatja, a vezetőségben és a választmányban majdnem az egész tantestület benne van. Egyházi célokat szolgált ifjúságunk azzal is, hogy az egyház tagjai között Dr Szigethy Lajos értékes művét és a Luther-Naptárt buzgón terjesztette. Az ifjúság körében az erkölcsi magaviseletről szólván, súlyosabb fegyelmi eset nem fordult elő; kisebb eltévelyedések is csekély számmal estek meg. A tanítást mindennap imával kezdjük és végezzük, az evang. hittani órákat pedig énekkel is. Gyász és öröm. Iskolánk egykori kegyes jótevője és pártolója, özv. báró Podmaniczky Gézáné szül. gróf Degenfeld Schömberg Bertha úrasszony március 27-én hunyt el 86 évet élve kiskartali ősi kastélyá­ban. A tudományban és jó cselekedetekben nagy nevű matróna nemes emlékezete legyen áldott. Örömmel és mély tisztelettel, a hálás érzelem meleg és igazán szívből jövő hangján köszöntöttük házassága ötvenedik évfordulóján, junius 12-én kerületünk fáradozásban el nem fáradó felügyelőjét, Dr Zsigmondy Jenő udv. tan. főrend urat nemes hitvesével egyetemben — kívánva életükre a jó Isten gazdag áldását. Ä jótevők ünnepét a főhatóságunk ide vonatkozó rendeletének engedélye szerint a tanévet bezáró iskolai ünnepély keretében ültük meg, mikor is az iskola igazgatója az intézet első jótevőjének példaadó emlékezetét újította fel. Ä tanulók létszáma ez évben újra gyarapodott. A rendes ta­nulók létszáma oly nagy lett, hogy több felvételi kérésnek nem tehettünk eleget. Egyes osztályok párhuzamosítását — helyiség hiányában — csak a legnagyobb erőfeszítéssel bírtuk elkerülni. Az osztályok befogadó képessége a végletekig ki volt használva. A magántanulóink száma pedig egészségesen ismét fogyást mutat, minek az az oka, hogy circa 35 ez irányban kérelmezőt vagy kérdezősködőt — betartván a föld­rajzi és más határokat — nem fogadtunk fel. Tanulóink egészségi állapota. Az egészségi állapot a lefolyt tanévben általában jónak volt mondható. Ragadós vagy járványos beteg­ség nem lépett fel iskolánkban. A tisztaságra, rendre épen tanulóink nagy száma miatt fokozott figyelmet fordítottunk. Mégis két gyász­

Next

/
Thumbnails
Contents