Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1917
» rendeletével intézetünkhöz kiküldött testnevelési felügyelő május 23-án látogatta meg intézetünket, szemlélte meg a tanulók tornagyakorlatait, az intézeti épületeket. Örömmel vettük elismerő szavait; értékes észrevételeinek pedig a lehetőség szerint készséggel fogunk eleget tenni. Tanulmányi eredmény, fegyelmi állapot. A háborús viszonyok között csekély létszámú tanári-, karunknak a sok tantárgy és magas óraszám vitele mellett állandóan megfeszített munkát kellett végeznie, hogy hivatásának a nehéz viszonyok között is becsülettel megfeleljen s az ifjúsággal úgy a tanulmányi eredmény, mint az erkölcsi magaviset tekintetében a kívánt mértéket elérje. Tanárkarunk szükségesnek látta, hogy a háborús viszonyok hatásaként mutatkozó szorgalombeli elernyedtséget a szigorúbb osztályozással is ellensúlyozza s a tanulókat a kedvezőtlenebb körülmények között is fokozottabb kötelességteljesítésre nevelje. Ily céltudatos eljárással eléggé kedvező tanulmányi eredményt sikerült elérnie. A tanári kar állandó szigorú ellenőrzése és fokozott ébersége folytán tanulóink fegyelmi állapota is kedvezőnek mondható, eltekintve attól a sajnálatos esettől, hogy egyik hetedik osztályú tanulót, gimnáziumi Fegyelmi Szék orvosi bizanyitvány hamisítása miatt kénytelen volt kizárni intézetünkből. Gimnáziumunk tanulóinak újonnan elkészített fegyelmi szabályzatát a bányai ág. h. ev. egyházkerület 1917. szept. 20. és 21. napjain megtartott közgyűlése jóváhagyta. Állami felügyelet, iskolalátogatás. Dr. Badics Ferenc kir. tanácsos, tankerületi főigazgató úr, mint az állami főfelügyelettel megbízott miniszteri biztos, intézetünket 1917. május 7-én és 8-án látogatta meg. Hálás köszönetét mondok ez alkalommal is elismerő szavaiért és bölcs tanácsaiért, amelyeket gimnáziumunk érdekében teljes készséggel fogunk megvalósítani. A nm. vallás és közoktatásügyi minisztérium intézetünk V—Vili. osztályainak a nyilvánossági jogot, úgyszintén az érettségi vizsgálat tartásának jogát az 1917/18. tanévre 148.072—1917. sz. rendeletével adta meg. Jótékonyság. Tanárkarunk a háborús jótékonyság szolgálatába állította az ifjúságot, mely a szülők áldozatkészsége folytán a következő adományokkal szolgálta az országos közérdeket. 23