Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1917
19 Ne feledkezzünk meg arról, hogy a bölcseség kezdete az Isten félelme s hogy minden kutatás végső célja az Isten megismerése legyen. Az a tudat, hogy részszerint való bennünk az ismeret és a profétálás és elmúlnak, mint az árnyék és nem állandók, — tegyen szerényekké és alázatosakká s terelje, irányítsa figyelmünket az örök, maradandó kincsek felé, melyek el nem vesznek, hanem örökké boldogítanak: ezek a hit, a remény és a szeretet; de ezek között is a legnagyobb a szeretet. A míg itthon vagyunk, legyen egyik kezünkben a hit, másikban a tudomány; de ha el is hiv minket a haza, akkor is csak a tudományt cseréljük el a fegyverrel, a hitet oda is, a harcba is magunkkal vigyük. Mert a hit mindenütt áldás, de a harctéren egyenesen nélkülözhetetlen! Most pedig: „Szárnyain az áhitatnak, Szálljon lelkünk égbe fel most, Az Atyának zsámolyához, S zengjünk neki éneket. Meghallgatja, elfogadja A sziveknek, sziveknek háláját. És leküldi majdan Angyalát az égnek Békesség olajágával. Szárnyain az áhitatnak Szálljon fel tehát szavunk, Szálljon fel tehát szavunk.“ Amen.
