Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1914

5

Úgy érezzük, hogy mi itt Aszódon egy nagy tradíció letéteményesei vagyunk. Élénken él tudatunkban az a szerep, melyet az isteni gondviselés Petőfi Sándor életében az aszódi gimnáziumnak juttatott.

Emlékezete kötelezett bériünkét, hogy gimnáziumunk a Petőfi nevét nevébe bele foglalja, mint nemes fém a drágakövet; emléke kötelezett, hogy a Petőfi nevet, mint gimnáziumunk gazdag örökségét, hivatalosan is birtokba vegyük.

E drága örökség birtokbavétele megtörtént.

Milyen jogon? Egy gyermek ifjú megható emlékei révén? A hely művelődéstörténeti jelentősége címén? Vagy Petőfi aszódi életének voltak irodalomtörténeti említésre méltó mozzanatai ? S mik lennének azok? Talán az összetépett első versekbe rejtett első szerelem titka? A színésszé levés szilaj kedve, kiábrándultsága, amire később ismét vissza-visszatér? Vagy fenmaradt első költeménye, mely az Aszódon írottak közül az utolsó: Búcsúbeszéd a gimnáziumhoz? S aztán már csak a távolból küldött sóhajtás a Galgaparti ideálhoz? Vagy az Úti jegyzetek eggik helye, ahol egy dévaj percnyi hangulat megvillanó fényénél maga előtt látja aszódi életének emlékeit s a meghitt barátság enyelgő hangján mondja:

„Aszód — ! — ! —

Csak egyszer kellene ezt a szót tőlem hallanod s azonnal kitalálnád, hogy én itt három esztendeig tanultam . . . akarom mondani jártam iskolába.

S mily eseménydűs három esztendő!