Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1913
16 léleknek, az ő elmécskéjének megfelelő külön kis batyuja legyen s a batyucskája felnyitási módját jól elméjébe vésse. Nem éppen ő, hanem neki a tanár. Erre pedig a művészi ambíciókon kivűl idő és szabadság kell. Szabadság, hogy azt a tételt válassza, amelyeket a gyermek testi-lelki szervezete kíván meg s hogy annyi ideig foglalkozzék vele, amig annak minden porcikája átmegy a gyermek idegrendszerébe, velejébe, vérkeringésébe. És ha evvel beoltotta, bátran bocsájthatja az élet bármely tengerébe, útvesztőjébe, akár mocsarába : a tudomány iránt örökös szomjúság fogja gyötörni, mely mindig vissza-visszaűzi a tudomány tiszta forrásaihoz, életet, enyhületet nyerni. Végmegnyugvást is ott fog keresni és nyerni. Ä tudomány nagy autodidaktái is úgy lettek, hogy egy-egy véletlenül megértett tétel nyomán elkezdtek a saját lábukon járni. Mindenki előtt ismeretes azon nagyonis általános jelenség, bárki a saját életéből is elég példát tud felhozni rá, midőn a tanuló, kicsiny és nagy egyaránt, mind készül, mind készül valamely leckéből. A felelés alkalmával azt kell azonban hallania, előre is sejtette, hogy ezt fogja hallani: „ülj le! Már megint nem tanultál semmit!“ Pedig dehogy nem! Sőt órák hosszáig, akárhányszor az apa, anya, testvérek, az egész család, a nádpálca s mindenféle más egyéb tanügyi rekvizitumok segédkezése mellett készült. Otthon gépiesen, jól, rosszul, sőt néha egész hibátlanul háromszor is felmondta s mégis, minthogy lényegileg csakugyan nem ért a tanultakból semmit s ennélfogva nincs
