Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1913
11 módon a lecke körűi az elme kombinatív működésére. És leginkább és legnagyobbrészt oly módon, hogy avval ne is kelljen beszámolniok a tanár előtt. A mai rendszer szerint — egészen helyesen — előirt tanterv, approbált tankönyv, állandó tanmenet szabályozzák s kívánják meg minden egyes tanulótól az egész éven át elvégzendő s teljesen elsajátítandó tananyagot. Módját kell ejteni, hogy a teljesen hivatása magaslatán álló, lelkiismeretes tanár, vagy esetlegesen a rokonszakos tanárok bizottsági tárgyalása, megállapíthassa, hogy egyik-másik tárgyból egyik-másik fiú menynyit kell, hogy megbirjon, vagy mennyit bir meg. Ha összehasonlítunk két vagy több ugyanabból a tárgyból való tankönyvet, látni fogjuk, hogy egy néhány tétel minden egyesnél egyformán fontosnak van feltüntetve. Ezek mintegy a gerincét alkotják a tárgynak. A többi tételek közt azonban egész szabad mérlegelés folyik, hogy melyik tankönyv, melyik tételt tartja fontosabbnak, vagy kevésbé fontosnak. Sőt ugyanannál a tankönyvnél két előadó tanár a másodrendű tételek közül egészen szabadon tartja azt, vagy amazt a tételt fontosabbnak, még ha nem is egészen egyezik kartársa véleményével. Ami egész természetes is, az egyéni hajlandóság, a lélek alaptónusa szerint. Emez, ez idő szerint is egyéni, szabad mérlegelést, a nevelés és a közintelligencia emelése érdekében általánosítani kell. Csakhogy ebből a dolgok mai rendszerében igen nagy bajok származhatnának. Ezek elkerülésére, eliminálására kapcsolódnék szorosan az iskolához, az internátus
