Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1907

Figyelmeztetés a jövő iskolai évre. 1. A jövő iskolai év szeptember 1 -én kezdődik. Augusz­tus 30-án és 31-én tartjuk a javító-, magán- és felvételi vizsgálatokat. A tanulók beiratásra szeptemberi—6-igjelent­kezhetnek. Szeptember 7-én tartjuk az évnyitó ünnepélyt s ugyanakkor megkezdődnek a rendes előadások is. 2. A gimnázium I-ső osztályába csak oly tanulókat veszünk föl, a kik kilencedik életévüket betöltötték és az elemi iskola IV. vagy felsőbb osztályának sikeres elvégzését hiteles bizonyítvánnyal tudják igazolni. Kellő bizonyítvány hiányában fölvételi vizsgálatot tartoznak tenni, a melyért dijat nem fjzetnek. 3. A gimnázium felsőbb osztályába való felvételre leg­alább elégséges bizonyítvány kell; ha a bizonyítvány gimná­ziumi tantervűnk követelményeinek nem felel meg, a tanuló felvételi vizsgálatot köteles tenni, mely vizsgálatnál csak a különbözeti tárgyakért jár dij. 4. Felvételre a tanuló szülei, gyámja vagy ezeknek megbízottjai kíséretében tartozik az igazgatóságnál jelentkezni; ez alkalommal a következő írásokat hozza ma­gával : az első osztályba beiratkozó vagy más iskolából jövő tanulók születési bizonyítványt, községi vagy körorvosi ujra- oltási bizonyítványt és a megfelelő iskolai bizonyítványokat, a többiek csak az előző évi bizonyítványukat. 5. Az uj tanulók jelentkezésük alkalmával 2 korona beiratási dijat fizetnek, egyébként minden tanuló fizet bizo­nyítvány-, könyvtár-, értesítő- és orvosi dij címén 6 koronát, tanári nyugdíjra 6 koronát és negyedévi előleges részletekben a tandijat. A dijakat az igazgatóságnál kell lefizetni. A hely­beli protestáns tanulók tandija egész évre 40 korona, vidéki protestánsok 48 koronát fizetnek, más vallásfelekezetüek pedig 60 koronát.

Next

/
Thumbnails
Contents