Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1907
IV. Petőfi-kör. Gimnáziumunk három éven át jeles tanítványának, a magyar lyra legnagyobb dalnokának nevét viseli az a szerény kis kör, melyben tanulóink az egykori jeles diák emlékétől ihleteden nemes hevülettel igyekeznek fejleszteni fogékony lelkűk ébredező tehetségeit. S bár a kör tagjainak, a III. és IV. oszt. tanulóinak munkássága a szavaláson, szabadelőadáson, otthon készített dolgozatok felolvasásán s mindezek bírálatán túl nem terjedhet, mindazonáltal e szerény keretű foglalkozás az önálló munka vágyát s érzetét élesztgeti az önmaga iránt még bizalmatlan tanulóban, a nagy költő pedig, ki e falak közül kilépve kezdette meg tüneményes pályafutását s kinek alakja fényt vet e régi hajlékra s annak lakóira, életével, költészetével s halálával honszerelemre tanítja meg. A törekvés nem volt eredménytelen s megkapta az elismerést a végzett munka megnyugtató érzetén kívül jutalmakban is. A Petőfi-körnek zárthelyi Írásbeli versenyre kitűzött 10 koronás díját Szabó István IV. o. t. nyerte el. Dr. Fazekas Oszkár budapesti ügyvéd úr 10 koronás díját szintén zárthelyi Írásbeli vizsgálaton Bolla Lajos III. o. t. nyerte el. Fazekas József űr 25 koronás adományából 15 koronát Szeitlében Gusztáv IV. o. t., 10 koronát Bolla Lajos III. o. t., mint a legsikerültebb magyar dolgozatok írói érdemeltek ki.