Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1900

40 AZ ASZÓDI EV. ALGYMNA8IUM TÖRTÉNETÉNEK VÁZLATA. Ily férfiak gondos vezetése alatt tanult az aszódi gymna­sium ifjúsága, a melyet nemcsak föntebb említett számbeli erejénél, hanem erkölcsi értékénél fogva is az ország bármely hasonló fokú intézetének tanulóival bátran szembeállíthatunk. Voltak évek, a melyekben ifjaink értelmi haladása a jogos kívánságot nem elégítette ki; hanem a mi örömünkre és bol­dogságunkra szolgál, az általában jó erkölcsi viselet, állandó volt. A ma záruló 102 év lefolyta alatt csak négy eset van följegyezve, a melyben tanulót az intézet kebeléből ki kellett zárni, ezek közül is egyet, javulása szemmel látható jelei irtán, a következő év elején a tanári kar visszafogadott az iskolába s hogy mily paedagogiai tapintattal, mutatja az a körülmény, hogy az illető még két éven keresztül a gymnasiumnak jeles és jó erkölcsű tanulója volt. E jó erkölcsű seregnek a gondviselés is kedvezett. Osz­tály-naplóink mutatják, hogy tanulóink körében a betegség ritka. 102 éves történetünknek egy lapja sem jegyzi föl, hogy Aszó­don gymnasiumi tanulót temettek volna. Egyetlenegy halál­esetet gyászolt intézetünk növendékei köréből, az emlékezetes 1879/80-diki zordon télen Schwartz Károly I. oszt. jeles és szorgalmas tanulónk a karácsonyi szünetre haza utazván, út­közben átfázott s karácsonytól husvétig tartó hosszas betegség után szüleinek ápoló karjai közt elhunyt. Tanítványainkat megkímélte a kiiteges járvány akkor is, midőn a helybeli elemi iskoláknak a baj miatt egy hónapig szünetelniök kellett (1884/85); de még gyakoribb az az eset, hogy a távolabb vidéken uralkodó járványok Aszódot elkerülik, így pl. 1873-ban Aszódnak egyetlen cholerás betege sem volt (1. az 1884 aug. 23-án kelt s az oktatásügyi ministerliez fölterjesztett emlékiratot). Az iskola különösen akkor érzi szegénységét, ha arra gondol, hogy tanulóit kevés anyagi jótéteményben részesítheti. Eleinte a tandíj csekélységében rejlett a jótétemény. 1851-ben az egyház a tandíjat 2 írtra határozta, szegény tanítók gyer­mekei részéről 1-re. 1863-ban három fokozatot állított fel:

Next

/
Thumbnails
Contents