Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1900
AZ ASZÓDI EV. ALGYMNA8IUM TÖRTÉNETÉNEK VÁZLATA. 15 váczi kanonok s még többen. Petőfinél előbb járt iskolánkba Breznyik János kir. tanácsos, a selmeczbányai lyceum nagyérdemű regenerátora. A lantot, a melyet Aszódon adott először a múzsa a költő kezébe, a segesvári mezőn a zsarnok erőszak gyilkolása összetörte. Akkor fenyegette végveszedelem a nemzet önállóságát, akkor ingott meg először a mi iskolánk létele is. A Bach-korszak közoktatásügye a centralizáló és germa- nizáló kormánypolitikának eszköze volt. A német nyelv tanítását minden iskolában oly mértékben követelte, hogy már a gymnasium felső osztályaiban néhány tárgyat a tanulók e nyelven tanulhassanak, az érettségi fokot is e nyelv ismeretéhez kötötte. Az iskoláknak német tankönyveket „ajánlott" olyfor- mán, hogy más munkát már a legközelebbi iskolai évtől kezdve nem volt szabad használni. Csak itt-ott húzódott meg a kijelöltek sorában egy magyar tankönyv, mint pl. a politikával leg- kevésbbé sem törődő „Természettani ismeretek“, de ez is csak mint „zugelassen“. A hatalom - az egyházi felsőbb, törvényes fórumok mellőzésével — közvetlen felterjesztéseket követel az iskolák igazgatóitól, mindenbe gyámkodva avatkozik bele, monopóliummal még a tanárok tanszer-készítményeinek árát is megszabja. Nem tagadhatjuk, hogy a kormánynak helyes intézkedései is voltak, mint pl. a nyelv tanításának összpontosítása az alsóbb gymn. osztályokban, a kellő számú tanerő alkalmazása s a fegyelem humánus kezelésére kiadott rendeletéi; de lehettünk volna-e boldogok az iskolában is, még kivétel nélkül helyes rendszabályok mellett is, midőn lételünk alapföltétele, nemzeti drága függetlenségünk szenvedett? A Bach-kormánynak az iskolák berendezésére tett követeléseit az aszódi gymnasium nem elégíthette ki. Nagylelkű pártfogói igyekeztek ugyan az iskola színvonalát emelni. Pod- maniczky Annin báró, az egyháznak 18 éven át (1852—1870) felügyelője, éppen midőn az 1853/54-iki iskolai év küszöbön állott, az egyháztanácsban ajánlatot tett, hogy míg az egyház kedvezőbb helyzetben lesz, a saját költségén létesít egy máso-