Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1893

\ 7. Az oly tanulót, hi az iskolai év végével alapos ofavát fogva vizsgálatot nem tehetett, a tanári kar pótló vizsgálatra bocsátja. 8. A mely tanuló kettőnél több tárgyból elégtelen osztály­zatot kapott, tartozik az osztályt ismételni. A ki két tárgyból elégtelen, augusztus 29—31. napján javíthat a felekezeti ható­ság engedelmével; a ki egy tárgyból elégtelen, javíthat minden elöleges jelentkezés nélkül. 9. A javító vizsgádat dija tárgyanként 2 frt, más intéze­tekből jött tanulók részéről 5 frt. 10. A magántamüók beiratkozásra szintén szeptember első napjaiban jelentkezzenek. Az iskolai év végén az igazgató áltál kitűzött időben, a magyar, latin és német nyelvből s a szám­tanból Írásbeli vizsgálatot tesznek és minden tárgyból szóbelit. Vizsgálatuk dija 40 frt, ezen kiéül a rendes beírató, bizonyít­vány-, orvosi és tandíjat is tartoznak megfizetni a nyilvános tanulókra nézve kötelező időben. 11. Iskolai bizottságunk kéri a t. szülőket, hogy a tanulók elszállásolása végett forduljanak először az igazgatóhoz különö­sen, ha mint idegenek jővén Aszódra, az itteni viszonyokat nem ismerik. Az igazgatóság. — ä2 —

Next

/
Thumbnails
Contents