Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1892

I. Adatok a gymnasium történetéhez az 1892/93. iskolai évről. Midőn az 1892/93. iskolai év eseményeiről ez úton is számot adunk, lehetetlen eltitkolnunk az örömet a fölött, hogy intézetünk ez évben is, habár szerény anyagi eszközökkel, a haladás és továbbfejlődés útján, életet ígérő önérzetes lépéseit megtette. Kisebb intézet életében nem lehet a rendkivüliség gondolatát felkeltő eseményeket várnunk; gymnasiumunk is csak azt tehette, hogy meglevő eszközeivel a hazai közoktatás terén hasznos és csupán növendékeinek aránylag nagy számát tekintve is, szükséges tényezőnek mutassa be magát. Mindjárt kezdetben örömmel kell megemlítenünk, hogy ez idén egy régen érzett hiányt pótoltunk ki, a mennyiben a hely­beli kér. ev. leánynevelő-intézet egyik elhanyagolt pavillonját, nevezett intézet főhatóságával egyetértőleg megállapított szer­ződés értelmében 1212 frtnyi összeggel díszes tornacsarnokká alakítottuk át és a legmodernebb igények szerint berendeztük. Továbbá az I. osztály helyiségét tanítási czélra alkalmasabbá tettük és az odavezető útat kényelmes lépcsőzettel és tégla- burkolattal láttuk el. E kedvező körülményekhez hozzá járult az, hogy a taní­tást szeptember 5-én, egy új tanerővel szaporodva kezdettük meg; fájdalom, hogy csak két hónapig örülhettünk ittlétének, mert ezután Steiner Lajos végzett tanárjelölt úr, kiről szó van, tanári működését abban hagyta, hogy szép tehetségét az ó-gyallai observatoriumban érvényesíthesse. Ezt megelőzőleg Kemény 1*

Next

/
Thumbnails
Contents