Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1889

SRAMKÓ MIHÁLY EMLÉKEZETE. (Az igazgató évnyitó beszéde.) I. Mélyen tisztelt iskolai bizottság és tanári kar! Szeretett ifjúság! Az iskolai bizottság akaratából most másodízben van sze­rencsém az aszódi gymnasiumban az iskolai évet megnyitni. Visszatekintve az első alkalomra, lelkem a bánat és aggodalom érzetével telik meg. Most egy éve, százéves jubileumunk fényes sikerű ünnepének bátorító behatása alatt, reménynyel tekintet­tünk az új iskolai év elé; a gymnasium élén oly tanári kar állott, a mely múltjánál fogva össze volt forrva ez iskola hagyo­mányaival, sajátságos helyzetével és szükségleteivel: négyen mint már régebben itt működött tanárok s az ötödik mint ez iskolának egykori jeles növendéke ; előttem a padokban száznégy nyilvános tanuló ült, eleven kedves tanúiként a szülők bizodalmá­nak, a kik megnyugvással küldötték fiaikat nagy megpróbáltatá­sokat átélt iskolánk falai közé. — Most... régi ellenségünknek, az anyagi szegénységnek szorítását jobban érezzük, mint bármikor; a tanári karból eltávozott avatott, buzgó kartársunk, Zuberecz Pál, — és eltávozott, örökre eltávozott Sramkó Mihály, a ki sok oldalú ismereteivel, hosszú évek során szerzett tapasztalataival mindnyájunknak útmutatónk, tanácsadónk vala — s mintha az ő távoztával a közönség bizalma is megingott volna iskolánk iránt, a folyó évre beirott nyilvános tanulók száma nem tesz többet kilenczvenötnél. 1*

Next

/
Thumbnails
Contents