Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1884
24 9. A mely tanuló, egyéb gyenge osztályzatai mellett, két tantárgyból elégtelen osztályzatot kapott, az javíthat a közoktatásügyi miniszter engedélyével, ki kettőnél többől bukott, az nem javíthat, hanem az osztályt ismételni tartozik. 10. Magántanulók nem csak szó-, hanem írás- és rajzbeli vizsgálatot is kötelesek beadni. A magánvizsgálatok rendszerint a tanév elején és végén tartatnak, de rendkívüli esetben engedélyt adhat az igazgató-tanár előleges jelentkezés után más időben is. 11. Az 1876. aug. 23-iki iskolai bizottmányi gyűlés jegyzőkönyvének 7-ik pontja alapján, kéretnek a szülők szállás végett először az igazgatósághoz fordulni s ha netalán e tekintetben már előre intézkedtek, a választást előre, legalább a beiratás alkalmával bejelenteni, hogy az igazgatóságnak a tanuló elhelyezéséről előleges tudomása legyen. Különösen ajánltatik e pont figyelembevétele oly szülőknek, kik mint ösmeretlenek jővén ide, kellő tájékozottsággal nem bírnak.