Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1874
7 után, a rázkódások daczára ingatlanul tartá fenn az intézetet; diadala: a vidék közvéleményének meghódítása. Az aszódi ev. algymnasiumot a prot. áldozatkészség teremtette; de sohasem sánczolta el magát szűkkeblűén a felekezetiesség korlátáival. A vidék tanulóinak valláskülönbség nélkül egyenlő szeretettel tárta föl kebelét s felekezeti jellegét csak a czimben tartotta meg. Hiszen a tápintézet valláskülönbség nélkül fogadott be az idén is nem kevesebb mint 20 tanulót, oly áron, melynél olcsóbban és mégis elegendő jó ételekkel egy intézet sem láthatja el szegény tanulóit a mostani viszonyok között. A vidék lassankint felismerte az intézet jótékony hatását, pótolhatlan szükségét, s mindig nagyobb-nagyobb bizalommal hozták el gyermekeiket protestáns, kath. és izr. szülők egyaránt. A protestáns áldozatkészséget már az intézet újra alapításának idejében, s attól fogva évről évre kisebb- nagyobb mértékben a másfelekczetüek áldozatkészsége is támogatá; hálával ismerjük el ezt; de hogy ez intézet sorsát valami általánosabb bizalom, a hazafi buzgóság karolja fel, ahhoz kellett, hogy az aszódi algymnasium érdeke a vidéknek érdékévé váljék. Ezt hozta meg nekünk az 1874/5. tanév. Ez a Petöfi-ünncpély. Mustármag volt, nem nagy ember, nem hatalmas ur gondolta ki, régi óhajtása titkon az intézet iránt közelebbről érdeklődőknek. A közérzületben élt már régóta mintegy öntudatlanul, hogy hisz az aszódi algymnasium egy oly kcgyeleles emléket őriz keblében, a melyet megmutatni, megörökiteni e vidéknek volna hivatása. Ez öntudatlan közérzületnek, az intézet iránt érdeklődök titkos óhajtásának egy lapszerkesztő adott kifejezést. A Váczvidéki lap 1875. évi febr. 28-iki számában Csengcy Gusztáv ig. tanárhoz intézve egy czikk jelent meg a lap szerkesztőjétől, Ompolyitól.
