Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 28. (Budapest, 2012)
András SZILÁGYI: About the Jewelled Cup in the Esterházy Collection
A két esemény bizonyos tekintetben különbözött egymástól; főként abban, hogy az előbbit kevésbé, az utóbbit azonban annál inkább fenntartotta a családi emlékezet. Arról az impozáns nászajándékról például, amelyet 1638-ban III. Ferdinánd követe, Johann Franz Trautson gróf adott át a házasulandóknak, jellemző módon mindössze két - a bécsi udvari levéltár egy-egy aktájában található - adat tudósít. Annál részletesebb információk állnak rendelkezésünkre az 1644-ben megtartott menyegző résztvevőiről s az esemény némely részleteiről. Ezek a feljegyzések nagyrészt Esterházy Pál (1635-1713) személyes emlékein alapulnak, aki az idő szerint kilencéves volt. Amikor több mint negyven évvel később, 1685ben az ő utasítása nyomán elkészült a kincstár új inventáriuma, az abban szereplő díszserleg - amelynek leírását a fentiekben idéztük - előtörténete bizonyára feledésbe merült már. Ugyanakkor minden bizonnyal kötődött hozzá egy másfajta, újabb keletű tradíció. Nevezetesen egy olyan vélekedés, amelynek egyetlen bizonyítékát és „dokumentumát" ismerhetjük, éspedig Casimir lengyel király nevének (és címerének) említését az idézett leírásban. Mármost azt az illusztris történeti személyiséget - Kázmér herceget, aki utóbb, 1648-tól 1668-ig Lengyelország királya volt II. (Vasa) János Kázmér néven -, akit ez az adat megnevez, valóban fűzték bizonyos személyesnek is mondható kapcsolatok az Esterházy családhoz. Erről a kapcsolatról több dokumentum is tanúskodik, egyebek között az a fontos és sokat sejtető tény, miszerint 1644 februárjában, Esterházy Anna Julianna menyegzőjén a varsói udvart nem kisebb személyiség, mint Adam Kazanowski gróf képviselte. Az az Európa-szerte ismert, tekintélyes diplomata, aki ez alkalommal, jókívánságai mellett, bizonyára egy illő és impozáns nászajándékot is átadott a menyasszonynak, éspedig megbízói, IV. Ulászló király és öccse, Kázmér herceg nevében és képviseletében. Több mint negyven évvel később, 1685-ben az az évi inventárium készíttetője, Esterházy Pál nádor valamely okból úgy vélte, hogy a szóban forgó díszserleg ezzel az annakidején Varsóból érkezett nászajándékkal azonos. Az ok bizonyára az lehetett, hogy a nádor e serleget nővérének, Anna Juliannának a halála után, az ő hagyatékából szerezte meg, vélhetően az 1671 utáni években. 54