Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 27. (Budapest, 2009)

Katalin E. NAGY - Ádám BÍRÓ - Ádám BOLLÓK - László KÖLTŐ Péter LANGÓ - Attila Antal TÜRK: Byzantine Silk Fragments from a Tenth-century Grave at Fonyód

oszlop 2-5 lumbális csigolyái (L2-L5) alól kerültek elő (1.1-4 kép), a textília feltehetően a temetéskor viselt ruha oldalának a deréktól lefelé eső része lehetett. Mivel a csigolyákról leválasztott selyemszövet mellett nem volt eltérő anyagú vagy szövésű textiltöredék, sem bőrmaradvány, így valószínűnek tűnik, hogy ebben az esetben a teljes ruha selyemből készült. A vizsgált selyemszövet-töredékek a samit szövetcsoportba tartoznak (7.3-4 kép). A töredéknek két fő- és egy kötőlánca van (Z sodratú), valamint két különböző színű sodratlan vetüléke. Az eddig vizsgált szövetek közül ez az első eset, amikor a vetülékek közül az egyik színét is sikerült dokumentálni. A fonal lebomlási fokától függően néhol határozottan kék színt sikerült megfigyelni, amely a korra jellemző indigó színezékre utal. A selyemtöredékek relatív rossz megtartását figyelembe véve is kikalkulálható a szövet sűrűsége: a főlánc 30-36/cm, a kötőlánc 15-18/cm, míg a vetülék színezékenként 38-48/cm között van. Ez a bizánci kisraportú samitok sűrűségéhez hasonló. A kötőlánc az egyik vetülékkel a szövet színoldalán S irányú vetüléksávolyban köt. A selyemfonalak rendkívül törékeny állapota nem tette lehetővé a vetülékfonalak bevetési sorrendjének meghatározását, ezért a samit szövetek nagy csoportjain belül nem lehet pontosabban meghatározni őket. A fonyódi textillelet tekinthető az egyik első olyan honfoglalás kori régészeti emléknek, amely lehetővé teszi magának a korabeli ruhának, illetve a ruha egy részének a ránk maradt töredékeiből történő rekonstrukcióját. Az ilyen típusú leletek azért is jelentősek a kutatás számára, mert az utóbbi évtizedekben többen is felhívták a figyelmet arra, hogy pusztán a fémleletek segítségével történő szabásminta-rekonstrukciók sok bizonytalanságot hordoznak. A fonyódi selyemdarabok a felsőruházat azon pontját őrizték meg számunkra, ahol a két szövetdarabból (azaz elő- és hátoldali részből) összeillesztett ruha deréktól lefelé szélesedni kezdett. Ilyen betoldások egyaránt megfigyelhetők mind az épségben fennmaradt egykori kaftánokon (8.1 kép), mind pedig a kora középkori kaftánábrázolásokon (pl. kőfaragványokon: 8.2 kép). A fentiek alapján valószínűsíthetjük, hogy az egykori fonyódi selyemruha a legszélesebb értelemben vett kaftánok közé tartozott. Felépítését tekintve azonban véleményünk szerint nem az ún. „szogd kaftán" típushoz állt közel. Ebben az esetben inkább gondolhatunk egy felül, a fej számára kialakított nyílású ruhára, amely elöl nem volt végig nyitott. Sokkal kézenfekvőbbnek látszik egy, az egykori Mediterráneum valamelyik központjában elkészített ruhadarabra gondolni, amit a fonyódi sírba eltemetett ifjú számára legfeljebb kisebb átalakításoknak vetettek alá. Ugyanakkor szinte biztosnak tűnik, hogy a fonyódi sírban (öv)veretként megnevezett aranyozott, ezüstalapú ötvözetből öntött vereteket - vagy azok egy részét - valójában nem öv részeként, azaz bőrre felerősítve viselték a derékon, hanem ruhaveretként közvetlenül a selyemruhára rögzítették. Erre utal a legnagyobb selyemtöredéken megőrződött szabályos lyuk, amely minden valószínűség szerint az egyik (öv)veret rögzítésére szolgált. Az eddig megvizsgált töredékek sűrűségadatai alapján a fonyódi textillelet leginkább a bizánci kisraportú selymekhez áll közel. A történeti adatok alapján korábban is sejtettük, hogy a bizánci műhelyek termékei milyen utakon keresztül jutottak el a Kárpát-medence lakóihoz. A fonyódi se35