Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 26. (Budapest, 2008)

Lilla ERDEI T.: Kerchiefs Adorned with Bobbin Lace Pendants from the Second Half of the 17* and First Half of the 18th Century

tikus, sűrű, szövetszerű hatást nyújtó technikai megoldása a felvidéki szlovákok ingeinek, főkötőinek, kötényeinek betétcsipkéivel rokon. A harmadik darab egy lilásvörös alapszínű, ezüst- és aranyszállal díszített csipkecsüngő, melyből egyetlen darab maradt meg. (10. kép) 1889-ben a garamszegi református egyháztól került a múzeum tulajdonába. A csipke formájában, mintájában és színében is különbözik a többi ismert darabtól. Teljes kör alakú, a kendőhöz a körön kívül folytatódó sarkokkal rögzíthető. Mintája a 17. század második felétől kedvelt török eredetű, de magyarosított stílusú únhímzésminta, az egymáson áthajló, aszimmetrikus virágtövek (lásd: 11. kép hímzésmintája). Alján két nagy levél, a virágfejek szintén török hatású, csigavonalban kunkorodó barokkos díszítményből állnak. A körív és a minta között már laza háló is megjelenik. Feltételezhető, hogy azonos színeket használó hímzett keszkenőt díszíthetett. A csipke az aszimmetria, a Magyarországra kissé késve érkező barokk hatás és a keskeny szalagok közti háló alkalmazása miatt a 18. század első felére datálható. Általános jellemzők A keszkenők finom lenvászon szövete skófium és színes selyemfonalas úrihímzéssel díszített. A sarkaikra való csipke egy- vagy kétszínű fonalból készült, a hímzés színeit és anyagát visszatükrözve. A csipkékben az úrihímzések szimmetrikus mintái ismerhetőek fel, természetesen a csipkeverés technikájából következően leegyszerűsített formában. A csipkék az ún. vert szalagcsipkék csoportjába tartoznak, a milánói és a flandriai típus egyszerű, Magyarországon korán meghonosodott változatai. A csipkecsüngők kerek vagy kissé ovális formájúak, kb. 12-14 cm átmérőjűek. Általában a körformába belemélyedő vagy abból kinyúló V alakú (12. kép), ritkább esetben zárt körformából kiágazó fül segítségével rögzíthetők a sarkokhoz. A csipkecsüngők alakja a reneszánsz építészetből ismert árkádos, ún. „pártázatos reneszánsz" formájából alakult ki. A félköríves formák a korai mintakönyvekből és a csipkékből ismertek. A 18-20. század folyamán ez a szerkesztési mód tovább élt, a felvidéki népi csipkék, különösen a Sáros és Gömör megyei díszlepedők, rúdravalók egyik fő jellegzetessége lett, a karéjokban tulipán és életfa számos változatával. Dekorativitásukat a színes fonalak szalagban történő változatos vezetése, a szalagok díszes kidolgozása vagy az alapháló eltérő színe adta. (13. kép) Készítési hely és idő A kutatás jelenlegi állása szerint csak a történelmi Magyarország - a mai Magyarország, Felvidék és Erdély - területéről vannak ismereteink csipkecsüngős sarokkal díszített úrihímzéses keszkenőkről. A korai tiltó rendeletek (Selmecbánya, 1560, Besztercebánya, 1677), Korabinszky Mátyás 1786-os eperjesi és kisszebeni csipkekészítésről szóló adatai, az ismert csipkék mintakincse és készítéstechnikája felvidéki készítésre utal. A 18-19. századi sárosi és gömöri lepedőszélek mintái és karéjos szerkezete is alátámasztja e megfigyelést. A már idézett kissárosi leltárkönyv is tót, azaz a felvidéki hegyvidéken élő szlovák lakosság munkájaként említi, Divald Kornél és Erna Marková a Sáros vármegyei munkák között tartja számon ezeket az érdekes csipkéket. Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében található egy széles antependium vagy esküvői lepedőszél töredék (14. kép), melynek pontos datálása fontos adat a csipkecsüngős keszkenők szempontjából. A csipke mintája, hatszögekre osztott szerkezete a 15.