Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 26. (Budapest, 2008)

Imre TAKÁCS: Opus duplex in der Goldschmiedekunst des 13. Jahrhunderts und die höfische Kultur

Az opus duplex kifejezésre Irene Hueck talált rá 13. század végi pápai inventáriumokban, általában a veneticum jelzővel kiegészítve. A meghatározás ugyanarra a kompozíciós és technikai jellegzetességre utal, amelyet a San Marco kincstárának katalógusát publikáló H. R. Hahnloser a laboratum ad bestias et folia jellemzéssel a velencei filigrán negyedik változataként, pontosabban annak elsősorban a trecento műveken képviselt, új formájaként tárgyalt. E szerzők Erich Steingräberrel együtt arra a következtetésre jutottak, hogy a technikai eljárás csak Velencében alakulhatott ki. Nem közömbös azonban, hogy a 13 darabból álló csoport (ld. Függelék) nagyobbik hányada, összesen hét tárgy - közöttük több páros ékszer - magyarországi (8, 9, 10, 11), vagy a középkori magyar határhoz közel eső lelőhelyről (6) került elő, illetve jól dokumentált magyar gyűjteményi múlttal rendelkezik (7, 12). Két korona esetében elfogadható, hogy hozományként a magyar királyi udvarból került jelenlegi őrzési helyére (2, 3), a harmadik korona (4) hasonló eredetéhez megalapozott hipotézis tartozik. Két további ékszer származási helyéről a vélemények megoszlanak, de mindkettőnél felmerül annak lehetősége, hogy a magyar udvarból eltávozott személy korábbi környezetéből vitte magával (1, 5). Kronológiai támpont nyolc darabnál van. Az Aragóniái Konstancia sírjából előkerült ékszer esetén tulajdonosának 1222-ben bekövetkezett halála biztosan terminus ante quem, de továbbra sem zárható ki annak lehetősége, hogy már Magyarországon (1205 előtt) birtokában volt. A krakkói koronák legkésőbbi készítési dátuma Kinga hercegnő 1239-es eljegyzése. A plocki korona valószínűleg húga, Jolánra és Jámbor Boleszló, Kalisz és Gniezno hercegének 18 évvel későbbi házasságkötésére készült. A sevillai székesegyházból a 19. században eltűnt diadém kapcsán Lotte Kurras felhívta a figyelmet arra, hogy a sevillai és a krakkói koronák stiláris kapcsolatának történeti hátterét I. (Hódító) Jakab és Jolánra, II. András magyar király leánya 1235-ös házasságkötésében logikus keresni. A Romániában talált koronatöredék (6) elrejtését vagy elvesztését leginkább az 1241-es tatár invázióhoz lehet kötni - hasonlóan a kelet-magyarországi lelőhelyről származó korongtöredékhez (11) vagy a Magyar Nemzeti Múzeum budapesti lelőhelyű korongpárjához (8). A közép-európai opus duplex velencei eredethipotézise ellen szól az is, hogy a 13. század első feléből a tárgytípusnak egyetlen Velencében fennmaradt példány sem ismert. Azóta megdőlt az a felvetés is, hogy egy Syr Wullam (Wilam) nevű pénzember által a magyar udvarnak szállított kincsek feltétlenül Velencéből származnának, illetve, hogy a szállítmány a 13. század első felére volna keltezhető. Hasonló okokból labilis az a főként Percy Ernst Schramm által képviselt elgondolás, amely a Staufok Rajnavidéki központjaihoz vagy Hugo d'Oignies namuri műhelyéhez igyekezett kapcsolni a tárgycsoportot. Valószínűleg vissza kell térni Lotte Kurras alaptételéhez, aki a tárgyak eredetstatisztikájával összhangban a magyar királyi udvar környezetében kereste a megrendelőket ugyanúgy, ahogyan az előállításért felelős művészi környezetet is. A kérdés Kovács Évát is foglalkoztatta: hogyan lehetséges az, hogy a „velencei exporttárgyakként" vagy Maas-vidéki ötvösműhelyek produktumaiként interpretált ékszerek szinte kivétel nélkül Magyarország területén vagy annak közvetlen környezetében csoportosulnak, illetve magyar megrendelőkhöz köthetően kerülnek elő? A válasz kifejtéséhez két újabb szempont kínálkozik. Az egyik, hogy a Maas-vidék és Magyarország között 1220 körül jól meghatározható politikai és művészeti kapcsolatok