Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 25. (Budapest, 2007)

András SZILÁGYI: Mercurius navigans. Un pendentif en forme de bateau provenant de la collection Esterházy

kortársaktól kapott - amely munkásságát Ma- rinóéval és Tassóéval állítja párhuzamba s a nagy betűs, hangsúlyos feliratban ennek folytatásaként nevezi néven magát: Adriai tengernek szirénája Gróf Zrínyi Miklós. Dacolva a veszélyekkel, szembenézve az ártó, ellenséges kihívásokkal vállalja továbbá azt a küldetést, amelyet a sors akarata mért rá. E küldetés állandó, folyamatos harckészültséget jelent, az életre szóló küzdelem eltökélt vállalását a „természet szerint való ellenséggel”, a pogány világbirodalommal szemben, amint azt a hős öltözéke - a naviganshoz egyébként kevéssé illő páncélzat és harci sisak - nyomatékosítja. Mindezt a költőhadvezérnek, ez esetben a kötet szerzőjének sokszor, sok helyen idézett, személyes jelmondata hitelesíti: Sors bona nihilaliud.

Figyelemre méltó és szempontunkból fontos körülménynek tartjuk, hogy a két címlapképnek, Giacomo Piccini és Subarich György kompozíciójának érdekes és közös utóélete is van, amint egy 1660. évi, velencei kiadvány sokalakos, részletgazdag allegorikus címlapja bizonyítja. E könyv Zrínyi Miklós Szigeti veszedelmének horvát fordítását tartalmazza; fordítója, s a kötet kiadója pedig a szerző testvéröccse, Zrínyi Péter (1621-1671). Akiről, mint „tengermelléki főkapitányról” és Horvátország bánjáról, a kortársak nem ok nélkül vélekedtek úgy, hogy hasonló ’virtusai’ (képességei) vannak, mint nagy hírű bátyjának, Zrínyi Miklósnak. S aki az idő tájt több ízben is foglalkoztatta, „személyre szóló” megrendelésekkel látta el a Mercurio címlapképének megalkotóját, Giacomo Piccinit. Azt a mestert, aki saját korábbi, 1647-ben készült kompozícióját dolgozta át és bővítette ki némiképp, immár a Subarich György-féle, 1651. évi címlapkép ismeretében; s e változtatás Zrínyi Péter személyes instrukciói alapján történt 1660- ban, a „horvát Zrínyiász” velencei kiadásának évében.

Ikonográfiái szempontból elsősorban az említett grafikai alkotásokkal rokonítható az a zománcozott díszítésű függő ékszer az Ipar- művészeti Múzeum gyűjteményében, amely az Esterházyak hercegi kincstárából származik. A róla szóló írások szerzői egyetértenek abban, hogy egy karakterisztikus, barokkkori tárgytípus, az úgynevezett hajó alakú násfa különlegesen ritka, egyedi darabjáról van szó. Egyedisége a figurális díszítésben és a hátoldalon megjelenő zománcozott feliratban, annak tartalmában, szóhasználatában mutatkozik. A mívesen megmunkált hajótest tatján ugyanis maga Mercurius ül, mint a gálya kormányosa, az ékszer hátoldalán, a hajótest peremén pedig az a felirat olvasható - Virtute duce, comite Fortuna [Erény vezessen, Szerencse kísérjen] -, amely kétségkívül sokszor, sok helyen fordul elő a 16-17. században, ám hasonló ’kontextusban’, azaz egy ékszer, nevezetesen egy ’eljegyzési násfa’ inscriptiójaként, tudomásunk szerint, soha.

Aligha kétséges, hogy milyen esemény szolgáltatott alkalmat e műtárgy elkészítésére. A szóban forgó ékszertípust, a hajó alakú násfát a közvélekedés hagyományosan eljegyzési ajándéknak tekinti, amelynek elküldésével, illetve átadásával a vőlegény tanújelét adja hűségének, odaadásának ’kiválasztottja’, leendő élete párja iránt. Ez bizonyára ez esetben is így történt. Bárki volt is tárgyunk megrendelője, két szempontot feltétlenül szem előtt kellett tartania, midőn a kivitelező mestert, az ékszerészötvöst ’instruálta’. (Akár ágensei - ez ügyben eljáró megbízottai - közvetítésével tette ezt, akár személyesen.) Egyrészt azt, hogy a darab ’beszédes módon’ jellemezze őt magát, mint a becses ajándék küldőjét/átadóját, másrészt, hogy az ajándék személyes, ’személyre szóló’ legyen, s jelképes üzenete ’célba találjon’. Bizonyos, hogy az első feltételnek az ékszer annakidején kiválóan megfelelt. Ami viszont az utóbbi szempon55