Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 25. (Budapest, 2007)

In Memoriam Imre Jakabffy (1915-2006)

I

tár igazgatóját, dr. Antall Józsefet.) Sokszor emlegette viszont jogi diplomája megszerzésének furcsa körülményeit. Hozzátéve: „szó sincs arról, hogy egyedül lettem volna azzal a kis stiklivel.” Egyébként pedig - maradva saját szavainál - „az illúziókért, a tévedésekért, a hibákért és, igen-igen, a bűnökért előbb-utóbb valakiknek vezekelniük kell. Ránk - s itt nemzedék- és sorstársaira gondolt - ez a szerep jutott leginkább.” Férfikorában, alkotó éveiben úgy tudta átélni a vezeklésnek ezt a nem rövid időszakát, hogy érezte és tudta: jobb, ha ’árnyékban’ marad, s nem exponálja magát közügyekben, főként nem a napi politika ügyeiben. Mindeközben pillanatra sem vált megkeseredetté, sértődötté, önmagával meghasonlottá. Szerencse, hogy nincs hajlamom a depresszióra - állapította meg többször, később, az 1990, majd az 1994 utáni években is. Pályájára visszatekintve joggal idézhette Claudianus szállóigéjét, mint veszélyes korok alkalmi fogódzóját, a rejtőzködő kivárás dicséretét: Bene qui vixit, bene latuit - jól élt, ki jól rejtezett.

Sz. A.

184