Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 24. (Budapest, 2006)
Györgyi FAJCSÁK: Exibition of Oriental Arts, 1929 - Collecting Chinese artefacts in Hungary in the 1920s and 1930s
KELETI MŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS, 1929 AUSSTELLUNG ORIENTALISCHER KUNST, BUDAPEST, 1929 KÍNAI MŰGYŰJTÉS AZ 1920-AS 30-AS ÉVEKBEN MAGYARORSZÁGON ÖSSZEGZÉS A Magyar Gyűjtők és Művészetkedvelők Egyesülete 1929-ben Budapesten az Iparművészeti Múzeumban rendezte meg azt a Keleti művészeti kiállítást, amely a két világháború közötti magyarországi magángyűjtemények keleti anyagát tekintve a korszak legnagyobb seregszemléjének bizonyult. A kiállításon félszáznál több gyűjtő és műkereskedő keleti tárgyait láthatta a közönség. A kiállítás fennmaradt katalógusa, adattári dokumentumai és tárgyfotói máig fontos, meghatározó források a keleti műgyűjtés hazai történetének felvázolásához. A tanulmány a 19. század második feléig visszakanyarodva a magyarországi keleti gyűjtemények kialakulásának, jellegének felvázolása után a két világháború közötti évtizedek kínai műgyűjtésének főbb irányait kívánja bemutatni. Néhány jelentős gyűjtő arcélének és keleti gyűjteményének felvillantásával az 1929ben megrendezett Keleti művészeti kiállítás kínai tárgyanyagának, kiállítási koncepciójának, gyűjtői ars poétikájának helyét és rangját próbálja meg érzékeltetni Magyarországon és a korabeli Európában. Európában a kínai műgyűjtés fénykora a két világháború közötti évtizedek voltak. A kínai művészet emlékanyaga hatalmas tekintélyt vívott ki magának. Kínát a távol-keleti művészet bölcsőjének nevezték, hatását a görög művészetéhez hasonlították. Művészetének megismerése nemcsak a keleti művészet történetének kronológiáját vázolta fel, hanem az egyes területek művészetének összefüggéseire is fényt vetett. A kínai gyűjtemények anyagában a korai történeti dinasztiák tárgyanyaga vált meghatározóvá. Olyan tárgycsoportokhoz fordultak előszeretettel a gyűjtők, amelyek gyűjtéstörténeti előzményeik miatt vagy művészettörténeti kapcsolódásuk révén az egyetemes művészettörténetben is világosan elhelyezhetők voltak. A gyűjtéstörténeti előzmények révén ilyen tárgycsoportnak számított a klasszikus kínai kerámiák (10-14. század) és az ókori lakktárgyak sora, valamint a buddhista plasztikák széles köre. Új gyűjtési területet a bronz szertartási tárgyak gyűjtése jelentett, melyek kontextusát a kínai régészeti feltárások biztosították. A festészet volt az egyedüli művészeti ág, amely nyelvi nehézségek okán és a kínai művészetesztétika sajátos rendszere miatt megközehihetetlenebb maradt. A műgyűjtés katalizátorai Európa-szerte a keleti művészet barátainak egyesületei, társaságai voltak. 1921 -ben Londonban alakult meg az a lelkes gyűjtőkből álló társaság (The Oriental Ceramic Society), amelynek célja a korai kínai kerámiák gyűjtése, kutatása és az eredmények publikálása volt. Az Oriental Ceramic Society megalakulása fontos határvonalat jelentett a keleti műgyűjtés történetében. A társaság egy körbe vonta a gyűjtőket és a múzeumi gyűjtemények szakértőit, és összpontosította kutatásaikat. Új irányt szabott a keleti művészet megismerésének, és felismerte azt a tényt, hogy a műkereskedelemből a magángyűjtők gyűjteményein, adományain keresztül vezet az út a közgyűjtemények gyarapításához. 1929-ben az Iparművészeti Múzeumban megrendezett kiállítás, amelynek anyagát Csányi Károly, az Iparművészeti Múzeum igazgatója és Felvinczi Takács Zoltán, a Hopp Ferenc KeletÁzsiai Művészeti Múzeum igazgatója válogatta, hatvankilenc magyar magángyűjtő és régiségkereskedés anyagát vonultatta fel, közel kilencszáz tételben. A kiállítás célkitűzése szerint a kezdetektől a 19. század közepéig igyekezett felrajzolni Kelet művészetét. Az anyag alapvetően területi felosztásban került bemutatásra: Törökország, Perzsia, spanyol-mór anyag, India, Tibet, Sziám, Kína, Keleti Turkesztán: népvándorlás kori iráni hellenizmus tárgyai, Japán, valamint szőnyegek voltak a tematikai egységei. Minden területi egységen belül anyag szerinti csoportosításban, kronológiai rendben vonultatták fel a jellegzetes tárgyakat.