Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 21. (Budapest, 2002)

András SZILÁGYI: Bemerkungen zu einigen Angaben des Nachlaßinventars Kaiser Mattias' I. aus dem Jahre 1619

MEGJEGYZÉSEK II. MATYAS 1619. EVI HAGYATÉKI LELTÁRÁNAK NÉHÁNY TÉTELÉHEZ ÖSSZEGZÉS 1619 májusában készült az az igen terjedelmes műtárgy-összeírás, amely 3909 tételt vonultat fel, s amelyet az az év márciusában meghalt II. Mátyás [I. (Habsburg) Mátyás, németrómai császár] hagyatéki inventáriuma néven ismerünk. Szövegét Hans von Voltelini tette közzé 1899-ben. E jegyzék meglehetősen nagy számban tartalmaz olyan közléseket, amelyek „magyar szempontból" is felettébb figyelemre méltók. Közöttük találjuk azt a tételt (a 2124. szám alatt), amely a nemzeti múlt egy kiemelkedő értékű tárgyi emléke, az úgynevezett Bocskai-korona első, tárgyszerű leírásának tekinthető. Arról a nevezetes uralkodói jelvényről van szó, amely 1605-ben - I. Ahmed szultán ajándékaként - Magyarországra, majd 1610ben Bécsbe került, s amelyet azóta is ott, a Kunsthistorisches Museumban őriznek. Az adat jelentősége elsősorban abban áll, hogy akkurátus pontossággal rögzíti a becses klenódium az idő szerinti állapotát. Az 1619 óta bekövetkezett állapotváltozások nyomon követése, dokumentálása céljából indokolt és hasznos e szöveg összevetése a későbbi, jórészt 19. századi latin, illetve magyar nyelvű leírásokkal. A szakirodalomban mindmáig csupán egyetlen kísérlet történt, amely azt célozta, hogy II. Mátyás hagyatéki leltárának valamely tételét az egykori Esterházy-kincstár egy bizonyos darabjával összefüggésbe hozza. A 16-17. századi ötvösművészet kitűnő szakembere, Rudolf Distelberger vállalkozott erre, éspedig annak a műtárgynak a leírása során, amely egy nagysikerű kiállításon, s annak katalógusában szerepelt, közel másfél évtizeddel ezelőtt: Prag um 1600. Kunst und Kultur am Hofe Kaiser Rudolfs II. Katalog der Ausstellung veranstaltet im Kunsthistorischen Museum, Wien, 1988. Bd. II. S. 215-216. A neves bécsi művészettörténész azzal az impozáns méretű dísztárggyal, az Esterházy-gyűjtemény úgynevezett „násfás serlegével" kapcsolatban fejtette ki véleményét, amelynek edénytestét - befoglalt ékkövek, rozetták sokasága mellett - nyolc applikált ékszer díszíti. Elfogadva a megelőző évtizedek hazai kutatásának megállapítását - miszerint korábbi darabok másodlagos felhasználásáról van szó -, felvetett egy, megfontolandó lehetőséget: ez utóbbi darabokban azt a nyolc, állatfigurákkal díszített ékszert vélte felismerni, amelyekről II. Mátyás hagyatéki leltárának egyik tétele ad hírt. Nevezetesen a 890. számú tétel, amely egy pompás nyaklánc leírása során, annak díszítő tagozataiként nyolc darab, állatfigurákkal ellátott ornamenst említ. E feltevést a legújabb hazai kutatások eredményei határozottan megerősítik. Mindenekelőtt a heraldika kiváló tudósának, Szikszay Bélának a tanulmánya - Ötvösművek, címerek és legendák az Esterházy-gyűjteményből. Művészettörténeti Értesítő 47. 1998. 229-235. -, amely, felülvizsgálva és korrigálva a korábbi vélekedéseket, fontos új eredményt hoz. Megállapítja ugyanis, hogy azok a vésett intagliók, amelyek egy egykori ékszergarnitúra két darabján -jelenleg a serleg edénytestén (a nyolc ékszer közül kettőn) - láthatók, a Trautson-család címerének egy-egy variánsát ábrázolják. E felismerésből legalább két következtetés vonható le. Egyrészt az, hogy a Trautson-család némely tagjai és az Esterházyak között a 17. század középső harmadában bizonyára valamiféle (alkalmi) személyes kapcsolat állt fenn. Másrészt az, hogy az ékszerekkel díszített serleg valószínűleg a Trautson-család egy tagjának közvetítésével került az Esterházyak kincstárába. Az átadás alkalmának és körülményeinek tisztázásához az az adat nyújt segítséget, amely az egykori Hofkammerarchiv anyagában ma-