Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 18. (Budapest, 1999)

Emese PÁSZTOR: Száz év múltán - ismét a "majc-kérdéshez"

A hazánkban divatos 17. századi kardkötök derékra köthető, illetve vállon átvetett típusaira vonatkozóan fogalmat alkothatunk a gyulafehérvári székesegyház sírleleteinek feltárásakor előkerült, szablyaszíjaknak Posta Béla által közölt - rekonstrukciós rajzai alapján (2-3. ábra).

77 Posta a feltárt szablyaövről a következőket írja (2. ábra): "A szablyaövnek szerkezete...- amely ebben az esetben nem bőr -, hanem szövött szíjból, azaz szallagból készült, ...körülbelül 2 mm vastag, 1,5 cm széles, erős szallag."

72 Sajnos a szíjak anyagát nem ismerteti, de összevetve a rajzot más gyűjteményekben fennmaradt példányokkal, mint pl. a drezdai Rüstkammer gyűjteményében őrzött két 16. század végi szablya kék selyemből szövött szíjával (4. kép),

75 a textúrák azonossága miatt feltételezhetjük az azonos készítési technikát.

74 A szalagok e csoportjának készítési technikája az ún. warp-twining,

75 amely köztes helyet foglal el a szövés és a fonatolás között. A warp-twining lánc felületű, két oldalas szövési mód, ahol a lánc folyamatosan forog, s aszerint, hogy két vagy négy szál kerül a szövésnél összesodrásra, úgy változik a kész szalag vastagsága (4. ábra).

76 A forgás iránya lehet "S" vagy "Z", vagy vegyesen mindkettő (5. ábra). 7 A Posta féle rekonstrukciós rajzon tiszta "S" sodratú szalagfo na tolást látunk, de ha páronként váltogatjuk a láncfonalak forgásának irányát, akkor külsőre pontosan olyan struktúrájú szövetszalagot kapunk, mint amilyenek a Magyar Nemzeti Múzeum bogláros pártaöveit borító, skófiumból cső formára hurkolt, majd lelapított szalagok (vö. 1. képet és 5. ábrát). A valóságban azonban a hurkolásnál egyetlen fonal halad spirális hurkokat vetve, míg a warp-twining esetében a folyamatosan forgó láncfonalakat vetülékfonal köti. Ez utóbbi készülhet táblácskás szövéssel, illetve nyergen verve rögzített- vagy szabad végű fonatolással (6-7. ábrák), de mindhárom technika a gombkötők mesterségéhez tartozik. Tekintetbe véve, hogy a majc is gombkötő munka, mely nem volt azonos sem a paszománttal, sem a gombkötő munkák egyéb típusával, mint a zsinórral, borítással, vitézkötéssel, gombszárkötéssel, stb., úgy gondoljuk, hogy eleink a skófiumból készült majc alatt a hurkolásos-; a selyem- és fémfonalból készült majc alatt pedig a warp-twining technikával készült szalagot értették.

75 Különös azonban, hogy az általunk ismert magyar nyelvű gombkötő szabályzatok egyetlen alkalommal sem említik a majc kifejezést. Magyarázatát abban látjuk, hogy a luxuscikknek számító aranyezüst-selyem alapanyaga miatt a majcot itthon csak megrendelésre készítették, vagy pedig - ahogyan azt Bethlen Gábor és I. Rákóczi György levelezéséből is tudjuk elsősorban a Portáról szerezték be. Ilyen arany-ezüst és selyemfonalból warp-twining technikával fonatolt illetve táblácskás szövéssel készült, többségében portai eredetű szalag, gurtni feltűnően nagy mennyiségben maradt fenn a múzeumi gyűjteményekben, köztük néhány az Iparművészeti Múzeum Esterházy gyűjteményében is. Példaként említjük itt a három darabból álló, török lótakaró fajta, az ún. Jancsik mindkét technikát képviselő, csatos végű szalagszíjait, melyekkel a takaró három darabját rögzítették egymáshoz (5. kép).

79 Feltételezésünket látszik igazolni, hogy az ilyen vagy ehhez hasonló szalagszíjakat nevezték eleink mqy'c-kötőnek, amint azt Szalánczi Istvánnak, I. Rákóczi György fejedelem kapitihájának egy levélrészlete is bizonyítja, 1646-ból: "Az jancsikot, kerek paizst megtartatom kegyelmes uram, immár kész is; nagyságod hozzája valót parancsol, azon az kerek paizst érteni én, mert egyéb hozzája valót nem tudok egyebet mit érteni annál, mert ő azt úgy készítette minden szerszámival, az mint az lóra fel szokták tenni, az csatos szíjjai aranyfonallal elegy s[z]őt majez, az csatok ezüst, aranyosok, kövesek; egyéb hozzávalót kegyelmes uram mi lehet..."

so Végezetül említjük a majccal kapcsolatos forrásadatainknak kizárólag ötvösmun-