Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 16. (Budapest, 1997)
PRÉKOPA Ágnes: Motívumok trivializációja az alkalmazott művészetekben. A biedermeier oszlopos óra
folyamán kerültek ki annak látószögéből. A Kennerschaft-ba beletartozott a marginális műfajok alapos ismerete is, melyek grand art-hoz való viszonyát és túlzásait mutatja be számos frappáns példán át Gustav E. Pazaurek „Guter und schlechter Geschmack im Kunstgewerbe" című, 1912-ben kiadott munkája 3 . Ez a mű elsősorban a XVIII-XLX. század tárgykultúrájából vonultat fel tipikus és kuriózum-értékű emlékeket, amelyek közös jellemzője, hogy a szerző a „rossz ízlés" iskolapéldáiként sorakoztatja fel őket. A biedermeier üveget és az iparművészet kis műfajait kutató Pazaurek a grand art-nák megfelelő komolysággal kezelte témáit, ezt a szemléletet tükrözik bronzveretekről, köszöntőkártyákról, üveggyöngyökről, tapétáról, gyöngyházról, és más témákról írott monográfiái 4 . A „Trivialkunst" fogalma az utóbbi évtizedekben jelent meg, az irodalomtörténeti kutatások analógiáinak hatására. Különösen a 70-es évek publikációi szentelnek komoly figyelmet ennek a témakörnek - kapcsolódva a kor szellemi-művészeti törekvéseihez, hiszen Werner Hofmann például éppen 1970ben publikálja egy populáris - és egyben triviális - műfajról, a képregényről írott művészettörténeti elemzését 5 . Ez és más hasonló példák azonban még tudománytörténeti megközelítésben is messze kívül esnek a jelen tanulmány látókörén. A „Trivialkunst"-hoz azonban nemcsak célzott kutatások révén jutunk el; emlékei a legkülönbözőbb összefüggéseken belül bukkannak fel. 6 A művészettörténet által vizsgált folyamatok olyan emlékcsoportokra is ráirányítják a figyelmünket, amelyek az adott kontextusban elfoglalt helyük, szerepük nélkül érdektelennek, a művészettörténet módszereivel pedig kutathatatlannak bizonyulnának. A trivializáció kiindulópontja a grand art, legmarkánsabb dokumentumai pedig a tárgykultúra azon területéhez tartoznak, amelynek képviselői a különösebb igényesség nélkül elképzelt, (tehát nem tervezett,) olcsó, gyakran efemer anyagból egyszerűen kivitelezett használati tárgyak, amelyek egy adott kor ízlésének, vagy inkább egy-egy divathullámnak a legszembetűnőbb jegyeit igyekeznek jól-rosszul, mindenesetre felületesen reprodukálni. A korstílusnak az ilyen típusú tárgyak által a legszélesebb közönséghez eljuttatott jellegzetességei nem csupán a díszítőelemekre, vagyis a szorosabb értelemben vett ornamentikára korlátozódnak: a „figurális dísz" révén bizonyos ikonográfiái típusok is közhelyként terjednek tova, gyakran puszta formaként, az értelmezés igénye és lehetősége nélkül. Mindazok a tényezők (művelt megrendelő, jelentős művész, valamint szűk körű, de értő közönség), amelyek a kubleri klasszifikáció szerinti elsődleges alkotás 7 genezisének feltételei, már nem őrködnek annak a tárgynak a születése felett, amely úgy jön létre, hogy valamelyik ügyesebb mester ellesi és legjobb tudása szerint lemásolja az elsődleges művet. Magától értetődik, hogy sem formai, sem ikonográfiái tisztaságot nem várhatunk el az elsődleges replikától, amely a replikáció egész lavináját indítja el, s így a félreértések egész tömege rakódik rá az elsődleges ábrázolásra. Kubier felhívja a figyelmet arra, hogy a minőségcsökkenéssel járó replikáció két irányú lehet, az egyik a provincializáció, a másik pedig a kommercializáció 8 . Mindkét folyamat a trivializáció felé mutat, és mindkettő kibontakozásában fontos szerepet játszik a polgári réteg növekvő tárgyigénye, amely viszont meglehetősen szerény minőségi elvárásokkal párosul. A kommercializáció vizsgálata az újonnan kialakuló műfajok (jellemző példa a század második feléből az olajnyomat) szerint tagolható, míg a provincializáció az egyes (díszítő)motívumok sokszoros áttételen alapuló romlásában érhető tetten. Az utóbbi folyamatot - e tanulmány keretei között - a számos kínálkozó lehetőség közül önkényesen kiválasztott emlékcsoport illusztrálja, amely a művészettörténeten belül is viszonylag „szélső" területnek tekinthető iparművészet-történet egy marginális műfajához tartozik, így - helyzetéből adódóan - nem annyira tudományos igényű publikációkból, mint SS
