Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 16. (Budapest, 1997)

FAJCSÁK Györgyi-Z. FIKÓ Katalin: Kínai szoknya a 19. század végéről - Restaurálás és dokumentáció

FAJCSAK GYÖRGYI-Z. FIKO KATALIN KÍNAI SZOKNYA A XIX. SZÁZAD VÉGÉRŐL (Restaurálás és dokumentáció) 1. A XIX. század végi kínai női viseletek Az észak felől Kínát elözönlő mandzsu hadak 1644-ben megalapították a Csingdinasztiát. A tunguzok leszármazottaiként ismert lovas-nomád mandzsuk 1911 -ig kormányozták a Középső Birodalmat (kínai: Csüng kuo), s az eltelt évszázadok életmódjukat, szokásaikat és viseletüket is fokozatosan kínaivá alakították. A Csing-dinasztia fennmaradt női viseletei két finoman összemosódó öltözködési kultúráról vallanak. A mandzsu nők - mind az előkelők, mind az alacsonyabb rangúak hosszú, bokáig érő, egész alakjukat elrejtő köntöst hordtak, míg a kínai (hun) hölgyek a rövidebb köntöst és az ehhez viselhető szoknyát kedvelték. A kínai női viselet fontos ruhadarabja volt a nadrág is, melyet az előkelő hölgyek szoknyájuk alatt hordtak úgy, hogy csupán a nadrágszárak alsó díszes sávja villant elő a szoknyák alól. Kizárólag a legegyszerűbb, földeken dolgozó asszonyok viseltek pusztán nadrágot a rövid tunikakabát alatt. A mandzsu női viselet legjellegzetesebb ruhadarabja a jobb oldalon záródó hosszú köntös (kínai: esi pao) volt, amely gyakran a lábfejet is takarta. Az egyenes szabású, hátul alakra szabóttabban, elöl bővebbre hagyott viseletet hímzéssel díszítették. A fokozatosan szélesedő, bő ujjvégeket, valamint a köntös mell- és hátlapját vékony szegély keretezte. Kedvelték a köntösök ujjatlan változatát (kínai: pej hszin vagy ma csia) is, melyet bélelve vagy vattával téliesítve egyaránt viseltek. A köntös alatt vékonyabb inget vagy kabátkát hordtak. A mandzsu női viseleteknél a köntös takarta az alatta viselt szoknyát, pusztán lépéskor vagy leülve bukkant elő a szoknyák alsó díszített sávja, melynek szabását és mintarendjét úgy alakították, hogy a köntös szétnyílásával a szoknya láthatóvá váló mintája belesimuljon a köntös díszítésének rendjébe. A Csing-kor kínai (han) női viselete a Ming-dinasztia öltözködési kultúrájának egyenes folytatása volt. Felül inget és rövid köntöst, alul szoknyát, esetleg a szoknya alatt még nadrágot is viseltek a hölgyek, melyet mandzsu hatásra hosszabb mellény vagy ujjatlan kabát egészített ki. Az egykor bő és hosszú ruhaujjak fokozatosan elkeskenyedtek (kb. 30 cm) és megrövidültek. A Csingkor második felében, a XIX. században, terjedt el a hosszabb köntös alól kivillanó hímzett nadrágok divatja. A XIX. században már alig észrevehető a mandzsu és a kínai női viseletek közötti különbség: mind a mandzsu, mind a kínai hölgyek ruhatárában megtalálható a hosszabb és a rövidebb köntös, a szoknya, a nadrág, a mellény és az ujjatlan kabát egyaránt. A legkedveltebb anyag kétségtelenül a selyem volt, amit a viselő életkora és a viselet típusának megfelelően hímzéssel és applikációval díszítettek. Az észak-kínai viseletek szigorúbb színvilága élesen különbözött a dél-kínai vidékek színesebb öltözékeitől, de mindenhol követték a színszimbolika és a mintaválasztás előírásait. A fiatal a hölgyek a piros világos árnyalatait öltötték fel, míg az idősebb hölgyek a kék árnyalatait viselték. A ruhákat az év-