Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 16. (Budapest, 1997)

LÁSZLÓ Emőke: Skófiummal hímzett nyeregtakarók és pisztolytok a 17. századból

A magyar hímző nyilván látott hasonló darabokat vagy a hímzés kiindulópontja egy ismert mintalap lehetett, melynek virágmotívumait a 17. századi magyar hímzések kedvelt virágaival cserélte fel. A pisztolytok két hímzett lapja azonos mintájú, de ellentétes állású. Mindkettőn a középpontban egy-egy nagy tulipánfej vagy a gránátalma stilizált változata áll, melyet belsejében virágos, leveles ág díszít. A tulipán aljából ívesen kihajló szárakon egy-egy tízszirmú kerek virág ül, melyet kis, háromszirmú levélvirág ékít. Mindkét fantázia-virág gyakori a magyar úrihímzéseken. A gránátalma-tulipán igen hasonló változata az egykori erzsébetvárosi (Erdély) szerzetestemplom oltárterítőjének szegélyhímzésén látható

32

, de többé-kevésbé hasonló változataira számtalan más példa is idézhető lenne. A kerek virág ugyancsak az erdélyi úrihímzések egyik gyakran alkalmazott motívuma, az Iparművészeti Múzeumban őrzött abafájai úrasztalterítőn

33 a forgórózsa virágai között fedezhető fel egyik variánsa, de megtalálható Rédei Júlia hímzésminta-rajzai között is.

34 Kelet hatása érvényesül a hímzéstechnikában is. Míg az arany- és ezüstfonalas gyöngyhímzések alapja nyugaton többnyire bársony, hazánkban, mint már említettük, gyakoriak azok a darabok, melyeken az alap is mintásán letűzött fémfonalas hímzés. Ilyen pisztolytokot ajándékozott a krími tatár kán XI. vagy XII. Károly svéd királynak

35

, s hasonló technikával készült, tatár vagy török munkának tartott nyeregtakarókat a magyar gyűjtemények is őriznek. E keleti hatást is tükröző magyar munkák - melyeknek készítési helye éppen a keleti birodalmakkal való állandó kapcsolat folytán Erdélyben keresendő - azonban meglehetősen különböznek keleti rokonaiktól. Azok merevségével szemben vonalaik lágyabbak, virágaik változatosabbak, részletezőbb a kidolgozásuk - mondhatnánk, naturalisztikusabbak -, s mindenképpen gazdagabb egyéni fantáziáról tanúskodnak. A pisztolytok az Esterházy inventáriumokban először 1696-ban jegyeztetett fel: „Armarium Sub: Num: 104 et 105. 4. Unum par Thecarum pro Pistoletis conservandis totaliter aureo et argenteo obductum nec non perlis et lapidibus Tyrkesys affabre exornatum".

36 Érdekes, hogy az 1725-ös leltár nem említi, 1858-ban újra feljegyzik, ekkor, sőt az 1886. évi történelmi kiállításon

37 még párdarabja is megvolt. Ugyancsak nyersszínű lenvászonra ezüstés aranyozott ezüstfonallal hímezték a múzeum „oroszlános" nyeregtakaróját (9. kép), melynek külső keretsávja atlaszkötésű selyemszövet, s aranyozott ezüstfonalas hímzését fekete üveggyöngyök díszítik.

38 A cafrag közepén szimmetrikus minta: kétoldalt „S" alakú, középen tulipános életfát alkotó virágos indák között egymással szembenéző, koronás, kétfelé ágazó farkú oroszlánpár ágaskodik. A belső és külső keretsáv egyaránt inda- és virágdíszes, de stílusuk különböző. A nyeregtakarón nincs a farmatring becsatolására szolgáló hasíték, ez - az elsőként leírt cafraghoz hasonlóan - valószínűleg a bélés meghosszabbított, nyereg alá kerülő részén volt található. A hatalmat és erőt megtestesítő oroszlán az antik, majd a keresztény művészetben különböző jelképes jelentéssel, pozitív és negatív értelemben egyaránt gyakori motívum volt. A lófelszerelések díszítésében a reneszánsztól kezdve, de különösen a 17. században vált jelentős, szimbolikus díszítőmotívummá. A koronás, kétfelé tekeredő farkú, ágaskodó, profilból ábrázolt oroszlán „cseh oroszlán" néven vált ismertté, s Magyarországon Zsigmond király korától kezdve maradtak fenn ábrázolásai. A hímzőművészetben az „oroszlános" lófelszerelések egyik teljes épségben fennmaradt példája X. Károly Gusztáv svéd király gyász-lófelszerelése 1660-ból.

39 Bár a virág- és levélmotívumok stílusa nagyon eltérő - a svéd hímzésen naturalisztikusabb, a magyar nyeregtakarón erősen stilizált, keleties jellegű - az oroszlánok rajza, sőt a hímzés kidolgozása is (például a felsőtest rojtos sörényhímzése) nyilvánvalóan egy közös, a nyugati hímzőműhelyekben általánosan használt előképre vezethető viszsza. A 17. századi magyar hímzéseken az ál-