Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 15. (Budapest, 1995)
RENNER Zsuzsanna: R. M. Soelaeman Pringgodigdo, a műgyűjtő diplomata emlékére
ágú szigony), amely vélhetőleg egy nyugatjával ásatási anyagból származik, két, a gyűjtő által 8. századinak tartott ún. Keris Buda (Buddha-krisz) és két keletjávai krisz, melyeknek a pengéje (10. kép) - ugyancsak a gyűjtő közlése alapján - a 14. századból való: az egyik penge egyenes és abba a viszonylag ritka típusba tartozik, amely kétféle pamort 22 egyesít (dvi várna, két szín: adeg mramhut, ill. kul büntet); a másik, a hullámos penge pamorja ron genduru (életfa) - ez utóbbi penge a hagyomány szerint Blambanganából, az utolsó jávai hindu királyságok egyikéből származik. A gyűjtemény törzsi művészeti anyagában is számos rendkívül érdekes fegyver szerepel, így dajak fejvadász karok (mandauk), batak szertartási tőr és kard, valamint vadkanfej-markolatú niasi kardok. Az utóbbiak egyike eredetileg a Tapanuli (Észak-Szumátra) központú batak királyság utolsó uralkodójának a birtokában volt, akinek hatalma Nias szigetére is kiterjedt. Innen származó kardját egyik leszármazottja ajándékozta a gyűjtőnek. Igen gazdag a törzsi gyűjtemény textilanyaga, amelyben a Nagy-, valamint a Kis-Szunda szigetek törzsi területeiről való ikatszövéses textíliák egyaránt megtalálhatók. A legszebb ikatok közé tartozik négy, Borneo Malaysiához tartozó részéből való iban dajak láncikat textília, melyek a század elején - a tízes években - készültek: egy pua (szertartási textília) (11. kép) és három bidang (rövid női szoknya); egy, a 30-as évekből való toradzsa (Közép-Celebesz) szlendang, szintén láncikat technikával szőve; egy orchidearostból szőtt dél-celebeszi láncikat szarong; egy század eleji (tízes évek) láncikat hinggi (férfi váll- vagy csípőkendő, halotti lepel) Sumbáról; egy, a floresi Sikka királyságból származó 30-as évekbeli utang lea (női szarong); egy múlt század végi, egyszerű szövéssel szőtt nyugat-timori szarong; egy szungkit technikával szőtt múlt század végi kelet-timori beti mabuna (vállvető) (12. kép) és egy szintén kelet-timori, múlt század közepéről való, vegyes technikákat (láncikat, egyszerű szövés, mintázó vetülék) alkalmazó szarong (13. kép). A szigetek törzsi területeinek rangjelző ékszerei közül külön említést érdemel a XIX. századi toba batak kakasos papi gyűrű (ÉszakSzumátra), a XIX. századi közép-floresi fülbevaló pár, valamint az ugyancsak múlt századi tanimbari nyakék (14. kép). A gyűjtemény törzsi művészetét képviselő részének különleges csoportját alkotják az ún. hampatongok és az aszmat fafaragások. A hampatongok a Kalimantan (indonéz Bomeó) belsejében élő dajakok többnyire kisméretű faszobrai: emberi és állati figurák vagy démonok amelyek egyrészt tükrözik a dajak kozmológk világképét, másrészt rontáselhárító, gyógyító funkcióval bírnak. A gyűjtemény több tucai Kelet-Borneóról származó XIX. századi hampatongja között a Felső, a Középső és az Alse Világot szimbolizáló figurák egyaránt megtalálhatók. Az aszmat fafaragások Irian Javáról azaz Új-Guinea délnyugati, Indonéziához tar tozó részéről valók, s többnyire a XX. százac elején készültek. Ezek a viszonylag nagymére tű fafaragások - korántsem a legnagyobbak amelyek erről a területről ismertek - az Mar Jaya-i őskultusz rituális tárgyai. Soelaeman Pringgodigdo hirtelen halálává felmerült a gyűjtemény sorsának a kérdése Őszintén reméljük, hogy a Hopp Ferenc Kelet Ázsiai Művészeti Múzeum 1993-as kiállítás; csak az első, de nem az utolsó alkalom volt amikor ez a gazdag és értékes gyűjtemény együt látható volt. Kívánjuk, hogy az özvegy tervi támogatókra találjon, és valóban sikerüljön ; gyűjteményt egyben tartani és közgyűjtemény ként eredeti hazájában, Indonéziában a nagy közönség és a kutatás számára hozzáférhetőv tenni.
