Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 14. (Budapest, 1994)
RENNER Zsuzsanna: A Pála-korszak szobrászatának emlékei a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum indiai gyűjteményében
hengeres megformálása, amelynek magassága, háromszögű díszítőelemei tipikusan erre az időszakra jellemzőek, miközben már a késő-Pála-ábrázolások hasonló jegyeit is előrevetítik. 13 Talán valamivel későbbi keletkezésre utal - inkább a X. század elejére - a talapzat saptaratha kialakítása. Gyűjteményünk három szoborrészlete (2., 3., 4. kép) túlságosan töredékes ahhoz, hogy korukra, származási helyükre vonatkozóan akár megközelítőleg pontos következtetéseket lehetne megkockáztatni; sőt, ezekben az esetekben az ábrázolt alakok kiléte felől sem lehetünk bizonyosak. Mégsem haszontalan talán néhány szót ejteni róluk, mert ikonográfiailag érdekesek lehetnek. Az a töredék (2. kép), amelyből a fej, a törzs felső része és a bal felsőkar maradt meg, eredetileg valószínűleg egy bódhiszattva szobra lehetett. Erre engednek következtetni a jellegzetes bódhiszattva ékszerek: a nagy, korongos fülbevalók, a díszes nyakék, a háromcsúcsú diadém, amelynek szélső tagjaiból csak csonkok maradtak, s amelynek középső, homlok feletti tagján talán - a bódhiszattva ábrázolásoknál szokásos módon - az adott bódhiszattvához tartozó dhjáni bódhiszattva (meditációs bódhiszattva, szellemi előkép) ábrázolása lehetett. Sajnos ma már ez sem állapítható meg teljes bizonyossággal, mert a diadém az arccal együtt olyan mértékben sérült, hogy az eredeti vonások felismerhetetlenek. A felsőtest hajlása arra utal, hogy az istenség eredetileg tribhanga („háromszorosan hajlott") testtartásban állhatott. A hajviselet és az ékszerek alapján XI. (esetleg XII.) századi datálás valószínűsíthető 14 , az eredet kérdése azonban nyitott. A 3. képen látható fej sok fejtörést okozott már a vele foglalkozó kutatóknak. 15 Feltornyozott, s több pánttal összefogott hajviselete hasonlít az előbbi töredékéhez, de annál gazdagabban díszített, gyöngysorokkal és függőkkel dúsan ékszerezett. Az ékszerek nagy részletességgel és pontossággal vannak kidolgozva, hasonlóan a homlokba kunkorodó hajtincsekhez, amelyeknek szinte minden szála egyenként látszik. Éppen e fürtök alapján egyébiránt feltételezzük, hogy inkább női, mint férfi istenség ábrázolásáról lehet szó, mert ilyen nőies hajviselettel férfi istenséget ábrázoló szobrokon csak kivételes esetekben találkozunk. A fejet eredetileg ötágú diadém díszíthette; ennek csúcsaiból már csak csonkok láthatók a fülek, illetve a homlok felett kétoldalt. A diadém homlok feletti kicsúcsosodását kírttimukha(„'d dicsőség arca") díszíti, melynek szájából gyöngysorok indulnak ki. A legzavarbaejtőbb momentum a fülek felett elhelyezett két madár - talán ludak, de akár pávák is lehettek; eldönthetetlen, hiszen a farktollaik letörtek. Az arcberendezésből és az ornamensekből vélhetően a fej egy XII. századi bengáli szobor töredéke, azonban az ábrázolt istennő (?) kiléte továbbra is megfejtésre vár. A harmadik töredék (4. kép) egy kisméretű férfialak. Csigákba rendezett, magasra tornyozott fürtjeit szalag köti át, homloka felett sankhára (kagylókürtre) emlékeztető dísz látható. Felemelt jobb keze hiányzik. Tőle jobbra egy még kisebb figura töredéke - az alsó lábszárai - látszanak. Az ábrázolt férfialak, a mellette álló gnómmal együtt minden bizonnyal egy kompozíció mellékfigurája, a központi alakként megjelenő istenség kísérője lehetett. Egy, a XI-XII. századra datált középindiai Harihara(Siva-Visnu) ábrázoláson a főalak Visnut ábrázoló bal oldalán teljesen azonos elrendezésben, testtartásban és méretarányokkal hasonló mellékalakokat találunk. 16 Ott a törpefigura bal kezében a csakráx (korongot, diszkoszt), Visnu fegyverét tartja, tehát egyértelműen csakrapurusaként („korong-ember"), Visnu fegyvere megszemélyesített ábrázolásaként azonosítható. A mellette álló figura a miénkkel megegyező díszt visel a homloka felett, felemelt jobb kezében legyezőt (?) tart, és a leírás szerint Visnu kagylókürtjére mutat. Lehet tehát egyszerűen egy legyezőhordozó figura, aki gyakran megjelenik az istenségek kíséretében, az istenség uralkodói mivoltát hangsúlyozva. De nézetünk szerint nem kizárt, hogy ő is ájudhapurusa („fegyver-ember", az istenség fegyvereinek megszemélyesített ábrázolása), ti. konkrétan
