Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 14. (Budapest, 1994)

LOVAY Zsuzsanna: Márványozott papírok az Iparművészeti Múzeum gyűjteményeiben

LOVAY ZSUZSANNA MÁRVÁNYOZOTT PAPÍROK AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIBEN A XVIII. századi barokk könyvtárteremben - a végtelen, zsúfolásig megrakott polcok elrejtették a könyvtáblákat és csak díszes aranyozott bőrgerincüket mutatták a látogató felé. A félbőr kötések tábláinak papírral való borítása kihívást jelentett, új feladatokat rótt a könyvkötőkre, hiszen legtöbbször maguk készítették az előzék-, jelen esetben a márványozott papírokat. A fa kötéstáblákat felváltó kartontábla is gyakran színes papírborítást kapott. A bibliofil arisztokrácia mellett megjelenik a polgári olvasóközönség is, melynek ízlését és betűéhségét olcsó papírborítású könyvekkel, naptárakkal, almanachokkal, füzetekkel kellett kielégíteni. Az utóbbiak évenkénti kiadása megtöbbszörözte a márványozott és keményítős, illetve a dúccal színesen nyomott papírok mennyiségszükségletét. A márványozott, azaz márványerezetre emlékeztető mintájú papír már a 8. századi Japánban is ismert volt, de Európába Perzsiából jutott, ahol kezdetben csak a kéziratok keretét, a lapok margóját festették ilyen eljárással. A ma is használatos törökpapír elnevezés - a török könyvművészet közvetítő szerepére utal. E díszítő eljárás EBRU elnevezéssel a XVI. században vált ismertté és az 1570-es években Konstantinápolyból indult hódító útjára nyugat felé. Kezdetben, mivel készítése féltve őrzött titok volt, követek, magasrangú diplomaták, utazók kapták ajándékba vagy vásárolták meg. A márványozott írólapok, vagy a már az 1550-es évektől divatos emlékkönyvek - Libri amicorum - ritka kincsnek számítottak. Európában a XVII. század 20-40-es éveitől vált ismertté a technológia német és francia könyvkötők előtt. A márványozott papírok 1680 után jelentek meg bőr könyvkötések előzékeként, majd a XVIII. században a félbőr kötések fedéllapjain, sőt a bútorművészetben szekrények béléseként. Az egyre szélesebb körben alkalmazott színes papírok kiadói cikké váltak, a könyvkötők már nem csak saját szükségletükre készítették, hanem könyvkiadók, nyomdák útján mind nagyobb számban forgalmazták a márványozott papírokat. Név szerint ismerünk párizsi műhelyeket, ahol ezeket készítették: pávatoll mintásakat - Pasdeloup műhelyében (1653-1669), kőmárványmintás papírokat - a Derömes (1673-1677) és Lebretones ( 1700 körül), valamint Maçe Ruette műhelyekben. Német területeken 1620 óta foglalkoztak ezzel a technikával. A papírok előállítói semmiféle önálló céhet nem alkottak, bizonyos védelmet és privilégiumokat jelentett, ha sikerült bejutniuk az illuminátorok, dísz- és oklevélfestők vagy dúcmetszők céhébe. A márványpapírok kereskedési jogát a XVIII. század elején elsők közt nyerte el az augsburgi Georg Christian Stoy (műk. 1703-1750). Gyakorlatilag a kor minden ismert színes papír fajtáját forgalmazta - az egyszínűt, a mintás színeseket, a márványozottakat, a keményítős papírt, az arany- ill. ezüstnyomású brokátpapírokat

1 és ezeket saját kiadói jeggyel látta el-. Hasonló módon színes és ,,törökpapírt" készít és forgalmaz Augsburgban Simon Haichele (műk. 1730-1750) és fivére Johann. A német színes, így márványozott papírok készítési és kereskedelmi központjai 1700-tól Augsburg, 1720-