Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 13. (Budapest, 1993)

E. NAGY Katalin: „... elegyesen kötött öreg száras gomb" a 17. század második feléből

A zsinórból való gomb és gombház technikájának elterjedését követően jött divatba a paszományos és sujtásos gomb, és ez a XVI. század közepére kialakult, szabásában és díszítésében jellegzetes magyar viselet elsőrendű ruhadíszévé vált. Divatja a XVII. század végéig töretlen volt.

10 E két évszázad ruháiról gazdag leírások maradtak ránk a korabeli összeírásokban, hagyatéki leletárakban, családi levelezésekben, magyar és külföldi utazók krónikáikban, önéletrajzokban. A kutató számára rendkívüli jelentőségűek azok az anyagnevek, technikai megjelölések, amelyek a tárgyalt korszakból fennmaradtak. A forrásokból összegyűjtött megnevezések egy részét ma is használjuk. A nem használtak közül igen sokat megfejtettek, jó néhány jelentése azonban még ismeretlen.

11 A XVI-XVII. századi férfiviseletről szóló leírások - a menték díszítéséről szólva több ízben említenek gombkötő és paszományos munkákat anélkül, hogy a két tevékenység szétválasztására különösebb gondot fordítanának. A Czuczor-Fogarasi szótár határozott különbséget tett a kettő között: gombkötő "Mesterember, ki selyemből, szőrből, gombokat köt, sinórokat ver, sodor, vitézkötéseket, öveket, stb. készit." Mig a paszománycsináló (paszomános, paszományos, poszományos): "Mütakács, ki különösen paszomántféle kelméket, szalagokat sző", a paszománmunka pedig: "Szövet, milyent a pasznmánycsinálók készítenek; nem közönséges takács- vagy gombkötőmunka."

12 A publikált levéltári anyagok

13 szerint Magyarországon a gombkötők korábban nem a paszományosokkal, hanem a szövőkkel dolgoztak együtt, és csak a XVI. században kezdtek külön céhekbe szerveződni.

14 Erre az időszakra esik a gombkötő munkák iránt megnövekedő kereslet, amely felgyorsította a céhek szaporodását. A német mesterek által alapított, a XVI. században már virágzó felvidéki céheket követően a XVII. század közepére a mesterek már megtalálhatók minden nagyobb településen. Készítményeiket vásáron adták el, vagy megrendelésre dolgoztak.

15 A nagy udvartartással bíró főurak szükségleteik fedezésére házuknál külön udvari gombkötőt tartottak.

16 A XVI-XVII. századi gombkötőcéhek artikulusaiban a mesterremek készítését így szabályozták: "tizenkét pár virágos kockás gomb, arany, vagy ezüst és selyemből csinálva magyar módon." (Igló, 1692) "A mesterremek penigh tizenkét bokor virágos szövés gomb legyen, arannyal avagy ezüsttel magyar módon minden fogyatkozás nélkül." (Rozsnyó, 1696)

17 Bethlen Gábor 1627-i árszabásában a következő megnevezésket találhatjuk: "öreg mentére arannyal ezüsttel szőtt, mentől szélesb nagyobb száras gombot, egy forinton", "rojtos végű vitézkötéscs gombot hetvenöt pénzen", "kisebbet hatvan pénzen, ötven pénzen, "Royt nélkül szőtt öreg száras gombnak párját hatvan pénzen, negyven pénzen..."

18 A gombok között a legnehezebben elkészíthető a kétféle színű selyemből, aranyból, ezüstből "elegyesen kötött öreg száras gomb" volt, amelyet Radvánszky a következőképpen értelmezett "széles, szőtt gombszár nem lehetett egyéb, mint a gombok szalag forma folytatása, mely két oldalról a mente vagy dolmány mellére varratott, és a manap használt hurok zsinórt pótolta" ^THrása csupán a formára vonatkozik, készítési technikára nem utalt. A soproni gombkötők 1633-as céhszabályzatából kiviláglik, hogy a mesterremek táblácskával készült; "Negiedszer. Az Mester Remekék üljenek légiének, a melljekett kól czinalnj annak, az ki az Mesterek kózze akarja magatt adnj; 1. Fólsó Ruhará való pár szóvés Gomb, meljnek az kózepe légien aranj fonalbul és szederjes kamasin seljembül, az szóvésnek penig njolezvan negi