Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 13. (Budapest, 1993)

LÁSZLÓ Emőke: Hímzett magyar oltárterítők a 18. század első feléből

zetta csak selyemmel hímzett, az 5. és 6. virág fölé pedig F betűt hímeztek. A balszélen egy teljes tulipán selyemhímzésű.

3 A kettes számú terítő (2. kép) jobb szegélyének töredékén a rózsában ezüstfonallal MARIA nevét, a tulipánba pedig Krisztus monogramot hímeztek.

4 Az IHS monogramot a késői középkorban főként a dominikánusok és a ferencesek használták, 1534-től a jezsuiták jelvénye is. A hímzésen a H betű vízszintes szárán kereszt áll, alatta a szívből kinövő három szeg a szeretet és a szenvedés szimbóluma. A 18. századi textilművészetben a néhány fennmaradt oltárterítőn kívül elsősorban antependiumokon és kchelykendőkön látható e monogram. MARIA neve ritkábban fordul elő, a hímzések mellett főként kegyképeken alkalmazták ilyen formában. A szegélyhímzés jobb vége ép, a két utolsó előtti virágban a névbetűket 180 fokkal elfordították, továbbá belehímeztek egy, a hímzés korára nem vonatkoztatható 1514-es évszámot is. A harmadik oltárterítő (3. kép) jobb fele került gyűjteményünkbe.

5 A rozetták rajza aprólékosabb az előbbieknél, közepükben nyolcszirmú apró rozetta, a tulipánok belsejében fenyőágas díszítés. A virágok fölött SZENTHÁROMSÁG felirat. Az utolsó rozetta csak selyemmel hímzett, közepében A betű. E jelzések értelmét egyelőre csak találgatni tudjuk. A másképpen hímzett szélső motívumok jelezhették a hímzés kezdetét és végét, az F és az A betű talán az oltárt jelezte, ahová a terítő készült (Szt. Ferenc, Szt. Antal), de utalhat a hímzők nevére is. Ez utóbbi térítőhöz hozzátoldottak egy másik térítőről származó töredéket (4. kép). Ezen a rozetta belsejét zegzug vonal, a tulipánét apró, fenyőfához hasonlítható dísz tölti ki.

6 A terítők közül a legegyszerűbb fakult, sárga selyemmel hímzett (5. kép), a motívumok belsejében itt is apró fenyőfa, minden negyedik rozettában azonban Krisztus vérére utaló kelyhet hímeztek. Az alsó szegélyen az első rozetta alatt az 1763-as évszám.

7 Az oltárterítők származása, készítési helye és ideje után kutatva csupán két hasonló darabot találtam. Az egyik a Magyar Nemzeti Múzeum egy töredéke

8

, s mérete, rajza, az öltések technikája oly mértékben megegyezik a kettes számú töredékünkkel, hogy nyilvánvalóan egyazon térítőnek a darabjai. A hímzés a Wolfncr-gyűjteményből került a Nemzeti Múzeumba, s előzőleg Balassa Istvánné gyűjteményében volt. Innen kerülhetett a későbbi eladóhoz az Iparművészeti Múzeum darabja is. Jóval több támpontot nyújt az az oltárterítő, melyet Huszka József (1854-1934) rajzolt le a csiksomlyói Ferences-zárda hímzései között.

9 Huszka az 1880-as években Erdélyt bejárva többszáz rajzot készített régi magyar bútorok, festett mennyezetek, cserepek és főként a hímzések díszítőmotívumairól. Ez az anyaggyűjtés tette aztán lehetővé, hogy a nyolcvanas évek közepétől egymás után megjelenő munkáiban a "magyar díszítő styl" jellemző sajátságait és törvényeit kutassa és meghatározza. Rajzai, részletes leírásai felbecsülhetetlen értéket képviselnek az utókor számára, hiszen azóta e hímzések egyrésze elpusztult, szétszóródott. A múzeumi gyűjteményekbe, s így az Iparművészeti Múzeum gyűjteményébe bekerült hímzésekről csak a legritkább cselben lehet tudni, hogy honnan származnak. Meghatározásukhoz tehát, egyegy terület jellegzetes hímzéskulturájának megismeréséhez fontos támpontot nyújtanak azok a gyűjtőmunkák, melyek egy-egy nagyobb vagy kisebb terület hímzésanyagát térképezik fel. A Huszka József által lerajzolt (6. kép), évszámos — 1742 - csiksomlyói ollártcrítő rajza és színei majdnem teljesen azonosak a bemutatott öt terítővel. A csiksomlyói, mikházi, esztclncki és székelyudvarhelyi ferences-zárdák oltárterítőin, szószéktakaróin és miseingjein kompozícióban és motívu-