Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 13. (Budapest, 1993)

ZÁDOR Anna: Csernyánszky Mária, a barát szemével

A háború és főleg Budapest ostroma az Iparművészeti Múzeumot sem kímélte, nehéz körülmények közt indult meg a részleges helyreállítás és a múzeumi tevékenység életre keltése. De már 1945-ben megjelenik írása a múzeum török szőnyegeiről, a következő évben az első szövött kárpitról. Ugyanez évben számol be a múzeum tárgygyarapodásáról majd egy több nyelven is megjelentetett tanulmányban a Medici-kárpi tokról. És ezt a jól indult tevékenységet derékba töri a történelem; az új politikai rendszer nyilván a régi munkatársak leváltása céljából - koholt vádak alapján eljárást indít a múzeum igazgatója és legfontosabb munkatársa, Csernyánszky Mária ellen. Mindkettőt rövid úton elbocsájtják állásukból. Noha evidens volt, hogy múzeumi tevékenységét nem árnyékolja semmilyen törvénybe ütköző cselekedet, ez a helyzeten nem változtatott. Az, hogy ez megtörténhetett, önmagában is tragikus, de hogy az azóta eltelt hosszú évtizedek alatt Csernyánszky semmiféle rehabilitációt nem kapott, nemcsak súlyos mulasztás, hanem az egész művészettörténész gárda - magamat is beleértve - mulasztása. Pedig többször, többféle síkon, többféle módszerrel próbálkoztunk, nyilván nem elég erőszakosan. Azt hiszem, e sikertelenség a szakma vezetőire és nem Csernyánszkyra vonatkozik, akiről ellenfelei is - ha voltak - tudták, hogy makulátlan tisztességű. Csernyánszky Mária soha nem beszélt erről az igazságtalanságról, hanem igyekezett olyan munkákban résztvenni, amelyek - azt mondanám - személytelenek. Nem egy szerzőnek, hanem többnek, esetleg soknak a munkája és így sokféle egyéniség fér bele. Ilyen közös munka volt például a négy kötetes Művészeti Lexikon, amelynek első kötete 1965-ben jelent meg. Hapi mindegyik kötet iparművészeti, főleg textílművészeti cikkeit írta a tőle megszokott gondossággal és ezzel ezt a mindig nehezen megoldható kérdést a képzőművészeti szócikkekkel azonos szintre emelte. Ezt követően bekapcsolódott egy igen nehéz és nagy pontosságot és jártasságot igénylő levéltári munkába, amit Urbaria et Conscriptiones címen a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportja készített. Az első kötet 1970-ben jelent meg, a negyedik - az utolsó, amiben résztvett 1984-ben. De nemcsak ebben a talán legáldozatosabb munkában tevékenykedett, hanem abban az ugyancsak soktagú munkaközösségben, amely a műemléki topográfiák elkészítésére alakult. Itt is természetesen szakterülete kérdéseivel foglalkozott. A kultúrpolitikai légkör enyhülésével fokozatosan visszatért szűkebb munkaterületére, az iparművészet művelésére. 1979-től jelenik meg az Iparművészeti Múzeum folyóiratában, az Ars Decorativában, majd résztvesz annak a nagy sikerű kiállítás katalógusának munkájában, amit Mátyás király tiszteletére előbb Bécsben, majd Budapesten rendeznek. Az Olasz hímzésű renaissance miseruhákról külön tanulmányt készít az 1985. évi Művészettörténeti Értesítő számára. Úgy tűnik, hogy tudományos munkájának új szakasza kezdődött, amiben mindnyájan bíztunk. Sajnos romló egészségi állapota megakadályozta e korszak gazdagodását. Alig ismerek Hapin kívül valakit, aki ilyen előzmények után semmilyen haragból származó passzivitást ne mutatott volna. Minden szakmai munkában, ami számára felmerült, teljes odaadással vett részt és mindig kifogástalan írást szállított. Sokkal nagyobb emberi és tudósi öntudata volt, semmint az olcsóbb megoldásokat kereste volna. Emberi nagyságának, törhetetlen harmóniájának mindig és mindenben tanújelét adta. Szolgáljon működése e tekintetben is például utódainak.