Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 13. (Budapest, 1993)
E. NAGY Katalin: „... elegyesen kötött öreg száras gomb" a 17. század második feléből
E. NAGY KATALIN "... ELEGYESEN KÖTÖTT ÖREG SZÁRAS GOMB" A 17. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBŐL Az Iparművészeti Múzeum textilgyűjteménye két XVII. századi bársonymentét (12. kép) őriz, melynek elejét 12 pár táblácskás szövésű gombos szalag díszíti. 1 (3. kép) A korabeli főúri ősgalériák festményein, halotti képeken, metszeteken 2 , valamint a gombkötőcéh pecsétéin, behívótábláin gyakran ábrázolt gombos szalagok technikájával keveset foglalkoztak. A táblácskás szövésű textiliák kutatása igen későn indult meg. A múlt század kilencvenes éveiben többen megkísérelték a technikát rekonstruálni, első ízben M. Lehmann-nak sikerült, munkája eredményét 1897-ben az Illustrierten Fruuenzeitung-ban mutatta be. Ezt követően néprajzosok, történészek, régészek a világ számos országában tanulmányozták e régi technika történetét és előállítási módszerét. 3 Az összegyűjtött anyagból könyv készült, majd 1902-ben a berlini Kunstgewerbe Museumban a táblácskás szövés minden részletérc kiterjedő kiállítást rendeztek. 4 Az eddigi kutatások szerint a táblácskás szövés az egyik legrégibb szövéstechnika, a világ minden táján készítették, eredete a vaskorba nyúlik vissza. 5 Szövőeszköze olyan 2-8 szögletű, sarkain lyukas táblácskákból áll, amelyek - attól függően, hogy az egyes országokban mely anyagot részesítettek előnyben -, készülhettek csontból, szaruból, fából, bőrből, pergamenből, papírból. Legtöbbször négyzet alakúak (3,7 cm vagy 4-6 cm), ritkán háromszögűek. A 6-8 szögletű táblácskákat a gazdagon mintázott szalagok szövéséhez használták. A különösen erős, merev szalagok készítéséhez a táblácskák közepét kilyukasztották, így akár erős bél fonal at is bedolgozhattak. Szövéskor a táblácskák lyukaiba a kívánt mintának megfelelően befűzték a különböző színű láncfonalakat, ezek egyik végét egy szilárd ponthoz (fa, horog), a másik végét a szövő derekához rögzítették. (4. ábra) Szövés közben a táblácskákat S vagy Z irányban forgatták, (5-6. ábra) valamint előre és hátra mozgatták (7-8. ábra). Az így keletkezett szádnyíláson, szövőtű segítségével, vezették be a vetülékfonalat (9. ábra). A mintázásnak több lehetősége is volt; változtatható a táblácskák állása, a forgatás iránya, az egyes táblácskák mozgatása a többitől függetlenül vagy egymással fclcserélhctők. A legegyszerűbb típus az, amikor a minta és az alap különböző magasságban van, ezt a láncfonalak feszítésével vagy lazán hagyásával érték el. A láncok feszítésekor bemélyített lesz a felület, ha lazán hagyják, kiemelkedik. A legkarakterisztikusabb típus a "szélszövés", amikor a szövet vagy a szövött szalag elejét és végét táblácskás szövéssel dolgozták el. A tömlő vagy csőszövésnél a táblácskákat élükre állították, így két szádnyílás keletkezett. Köztes forgatás nélkül, először a felső, azután az alsó szádnyílásba vezették a vetüléket.
