Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 11. (Budapest, 1991)

SZILÁGYI András: „Az Losonczi Antal mozsdója medenczéstől" - és az esztergomi Mátyás-kálvária

SZILÁGYI ANDRÁS „AZ LOSONCZI ANTAL MOZSDÓJA MEDENCZÉSTŐL" — ÉS AZ ESZTERGOMI MÁTYÁS-KÁLVÁRIA A fenti cím, első olvasatra legalábbis, joggal kelthet meghökkenést - alkalmasint némi gyanakvó fenntartást is - az ötvösség műfajának tudós szakértői körében. Az említett két alkotás ugyanis igencsak távol áll egymástól, éspedig nem csupán eredeti rendeltetésük, műfaji, technikai sajátosságaik, díszítésmódjuk tekintetében, de készítésük helyét s idejét illetően is. Vajon miféle szempont, milyen sajátos megfontolás indokolhatja, hogy e két jeles mű egymás mellé kerüljön, éspedig egy olyan tanulmányban, amely nem kimondottan a népszerűsítő ismeretterjesztés szándékával íródik? Nos, a magyarázat épp ebben rejlik; abban tudniillik, hogy írásunk nem szubjektív reflexiókra épül, hanem a történeti filológiai módszerét követi. Azt feltételezzük - írott források, részben közölt, részben eddig nem publikált adatok alapján -, hogy a két nevezetes ötvösművet a XVI. század közepén, mintegy másfél éven át ugyanabban a gyűjteményben őrizték, hogy tulajdonosuk 1548—1549-ben egyazon személy volt. Alábbiakban - részint kiegészítve, részint cáfolva az ezzel kapcsolatos korábbi vélekedéseket - ezt a hipotézist kíséreljük meg alátámasztani. A régi magyar ötvösművészet egyik legjelentősebb - korának kétségkívül a legkitűnőbb - alkotása az az impozáns méretű díszkancsó és -tál, a kolozsvári Képíró Ferenc munkája 1548-ból, amely az egykori Esterházy-kincstár legsűrűbben publikált, s legalaposabban feldolgozott darabjai közé tartozik.

1 (1—4. kép) A tál kerek talpmezőjét Losonczy Antal és felesége, Báthory Klára zománcozott páros címere díszíti, (7. kép) a kancsó oldalán pedig az alábbi, ugyancsak zománcos megmunkálású felirat olvasható: „ENGEM / CHENÁLTATOTT / LOSONCI / ANTAL/ 1548". (8—12. kép) Szerencsés, s igencsak ritka esettel állunk tehát szemben: ismerjük a műtárgy megrendelőjét, s készítésének évét is. A Losonczy-kancsó és -tál, mint tudjuk, nem valamiféle szokványos ötvöstárgy, hanem a művészi megmunkálás és az anyagi érték tekintetében - a szó konkrét és átvitt értelmében - egyaránt kiemelkedő alkotás. Méltán vethető össze a tárgytípus egykorú itáliai és dél-német emlékeivel, sőt, ez utóbbiak között is kitüntetett helyet foglal el. Olyan mű tehát, amely a korszak leggazdagabb főúri, sőt akár uralkodói kincstárainak is díszére válna. Ez a körülmény indokolttá teszi, hogy felvessük a kérdést, vajon e pompás ötvösmű kinek a számára készülhetett. Az eddigi kutatás e problémát, teljes egyöntetűséggel, mintegy evidenciaként kezelte. A címerpárt egyfajta tulajdonosi címernek tekintette, s úgy vélekedett, hogy a megrendelő, Losonczy Antal és felesége egyszersmind a mű eredeti, első birtokosai voltak, azaz a családi „tárházat" kívánták eme impozáns alkotással gazdagítani. Nos, ha vannak is ezzel szemben komoly fenn-