Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 11. (Budapest, 1991)

RENNER Zsuzsanna: Baktay Ervin, mint művészettörténész és muzeológus

sok vita folyt. Eredetileg Felvinczi Takács Zoltán határozta meg Visnuként

4

, ez azonban korántsem volt egyértelmű: az ilyen homlokjel Visnu-ábrázolásokon ritka, s a fejék két oldalán látható hattyúábrázolás hindu plasztikákon szintén nem jellemző. Baktay úgy vélte, hogy a homlok feletti fej Kirttimukha (a „Dicsőség Arca", démonálarc) lehet, bár a szokásos típustól eltérő. Sőt azt sem tartotta kizártnak, hogy buddhista ábrázolással állunk szemben, mert a fejék a magadhai bódhiszattvákéra emlékeztette. A problémát részben megoldotta egy neves indiai művészettörténész, aki kimutatta, hogy Visnu tilakája - Siva harmadik szeméhez hasonlóan - mindig megjelenik a bengáli és orisszai kora-középkori szobrokon

5

. Ezután Baktay is lehetségesnek tartotta a fej Visnuként való meghatározását, bár az említett ikonográfiái problémák továbbra is foglalkoztatták. A Schwaiger-anyag leghatásosabb darabjai a lamaista bronzplasztikák voltak, amelyek között többségükben nepáli és tibeti tárgyak szerepeltek. Ezek majd mindegyike rendkívül figyelemreméltó alkotás, a múzeum szempontjából különösen értékes, de nemzetközi összehasonlításban is érdekes. Ezeknek a tárgyaknak a meghatározása is számos problémát vet fel, amelyek közül a legsúlyosabb az, hogy az ikonográfiái szabályok azonossága, valamint a kölcsönös stílushatások miatt igen nehéz megkülönböztetni a nepáli és a tibeti alkotásokat

6

. A Schwaigcr-gyűjtemény darabjainak eredetmegállapításakor fontos szempont volt, hogy azok Schwaiger útján kerültek a múzeumba, ami ugyan nem tudományos érv, 11. Kuvéra. Domborműtöredék, Mathura, 1—3. század. Vörös homokkő, 22,5 cm. Hopp Ferenc KMM. Ltsz.: 101 15