Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 11. (Budapest, 1991)

SZILÁGYI András: „Az Losonczi Antal mozsdója medenczéstől" - és az esztergomi Mátyás-kálvária

ütköznénk; Szapolyai János felettébb szorongatott helyzete igencsak érthetővé, s indokolttá tenne egy ilyen lépést. S tegyük hozzá, ennek épp az ellenkezője lenne meglepő. Az ország tragikus, kiszolgáltatott helyzetében épp az lenne különös, ha a király nem pusztán megszerzendő s felhasználandó pénzforrásnak tekintené az esztergomi kincstár nagyértékű nemesfém tárgyait. Ám a klenódiumok átadására, mint tudjuk, nem került sor. Alighanem tévednénk azonban, ha arra gondolnánk, hogy a káptalan merészen ellenszegült a király akaratának. Úgy látszik, 1529 decemberében a kanokok testületének nem volt módja arra, hogy e követelésnek eleget tegyen. Éspedig azért nem, mert a legértékesebb nemesfém tárgyakat ekkor, a levél megírása, s kézhez vétele idején immár nem a káptalan őrizte. Erre utalnak ugyanis az 1527-ből, majd az azt követő évekből származó inventáriumok, melyekre a fentiekben hivatkoztunk, s amelyekben, mint említettük, nem leljük nyomát a nagyértékű daraboknak, így a Mátyás Kálváriának sem. Az időközben bekövetkezett eseményekre, így a Kálvária történetének újabb állomására, egy 1530. november 25-i keltezésű, ugyancsak több ízben közzétett irat derít fényt. Ez arról tudósít, hogy Várday Pál, az 1526. november 10. - székesfehérvári koronázása - után Szapolyai által kinevezett, majd a következő esztendőben I. Ferdinánd által tisztében megerősített esztergomi érsek ez utóbbi évben - 1527-ben - magához vette a székesegyház, azaz a káptalan arany- és ezüsttárgyait,

25 majd azokat - egykorú egyéb forrás szerint - elzálogosította. Ez utóbbi ügylet részletei tisztázatlanok, nagyon valószínű azonban, hogy a kincseket maga a Habsburg uralkodó, I. Ferdinánd vette zálogba.

26 A további fejleményeket illetően mindmáig csupán sejtéseink lehettek. Bizonyosnak látszott ugyan, hogy az elzálogosított darabokat Ferdinánd utóbb visszaszolgáltatta, nem tudhattuk azonban, hogy erre mikor kerülhetett sor. Várday Pál működésének csaknem teljes időszaka, valamint az utódának, Oláh Miklósnak az érseki szék elfoglalását (1553. május 7.) követő bő két hónap éppúgy szóba jöhetett, mint az a négy esztendő, amely az előbbi halála, s az utóbbi kinevezése között telt el, s amelynek egy rövid „intermezzójaként" - 1551-ben Martinuzzi (Fráter) György viselte az esztergomi érseki címet. Ugyanígy nem volt megállapítható az sem, vajon a klenódiumok tulajdonjoga a székesegyházi kincstárra, azaz a káptalanra, vagy a nevezett érsekek valamelyikére szállt-e vissza. Nos, ezek a kérdések - melyek az esztergomi kincstár legértékesebb darabjaival, azok históriájával kapcsolatosak, s épp ezáltal fontosak - immár nagyobbrészt megválaszolhatók. Éspedig a bécsi Állami Levéltár, pontosabban az egykori Hofkammerarchív egy igencsak figyelemreméltó adata alapján, amely a kutatók figyelmét, különös módon, eddig elkerülte. A szóban forgó adat egy harminchat tételes jegyzék, amely Várday Pál érsek, királyi helytartó halála után, 1549. október 16-án íródott, s az ő tulajdonát - pontosabban immár hagyatékát - képező klenódiumokat sorolja fel. E conseriptio tizedik tétele a következő: „Crux aurea insignis, diuersis lapidibus, imaginibus et gemmis, miro artificio exornata. Opus Regium altiludine vnius vlnae longa. Cui vnus angélus deest, et lapis vnus ex minoribus, et aliquot gemmae".

27 Mint látható, ez a leírás csaknem szó szerint megegyezik az 1553. július 14-i regesztum fent idézett, nyolcadik tételével. Kétségtelen tehát, hogy a megnevezett s meglehetős részletességgel leírt aranykereszt a Mátyás Kálváriával azonos. Ez egyúttal azt is bizonyossá teszi, hogy a jeles ötvösművet, valamint a kincstár többi nagyértékű,