Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 10. (Budapest, 1991)
SZILÁGYI András: Egy diplomáciai ajándék a 17. századból
A nürnbergi városállam irányítói, mint tudjuk, a nagy tekintélyű ötvöst, Hans Petzoltot bízták meg a díszserleg elkészítésével. Azt a széles körben elismert, messzeföldön híres mestert, akit egyebek között II. Rudolf, s a prágai császári udvar is sűrűn foglalkoztatott, s aki 1611 óta a város köztiszteletben álló tanácsurainak egyike volt. Ő ezt a feladatot, saját képességeihez, művészi rangjához méltón teljesítette is, amint ez a tárgyon szereplő mesterjegy valamint az érte járó, őt megillető mesés honorárium is - tanúsítja. Ez értelemszerűen azt jelenti, hogy - csakúgy, mint az edénytest, s az egyéb díszítmények - a fedélen megjelenő kerekplasztikus ábrázolás is az ő műhelyéből származik; a viaszveszteses öntéssel készült allegorikus figurának tehát ő a kivitelező mestere. Felmerül azonban a kérdés, vajon az eredeti modell megformálása, tehát maga a kompozíció is neki tulajdonítható-e? A válaszhoz, úgy véljük, akkor jutunk közel, ha a fedél allegorikus nőalakját, mint mesterien megkomponált, önálló kisplasztikái alkotást vizsgáljuk, s a hasonló tárgyú egykorú ábrázolásokkal vetjük össze. A téma és a megjelenítés módja szempontjából egyaránt szóba jöhető, többékevésbé analóg műveket a sokszorosító grafika, valamint, ezen belül a könyvillusztráció műfajába tartozó metszetek között találjuk. Az előbbiek, az irodalmi művektől látszólag - független grafikai alkotások közül különösen tanulságosak számunkra azok a lapok, melyek a 17. század eleji triumfális építészet egy-egy jellegzetes emlékét állítják elénk. Az effajta metszetek egy része azokat a pompás diadalíveket örökíti meg, melyeket a birodalmi városok polgárai egy-egy uralkodó tiszteletére, valamely nevezetes esemény - többnyire a városukban tett látogatás - alkalmával emeltek. E diadalíveket díszítő szoborkompozíciók között igen gyakran tűnnek fel olyan allegorikus alakok, melyek általánosabban a keresztény erényeket, vagy szűkebb értelemben s a jeles alkalomhoz illően, a sikeres, bölcs kormányzáshoz szükséges uralkodói erényeket személyesítik meg. 24 Az egykorú diadalívek oromzatán, illetve fülkéiben elhelyezett effajta allegorikus nőalakok közül jó néhány kapcsolatba hozható a Petzolt-serleg fedelén szereplő, hasonló tárgyú ábrázolással. Olyan figura azonban, amely az utóbbival a részletek, az egyes attribútumok tekintetében is megegyezne s ily módon pontos előképül szolgálhatott volna, a fentiek között, az egykorú metszetek tanúsága szerint, nem ismeretes. Ugyanezt kell megállapítanunk akkor, ha a könyvillusztráció körébe tartozó, hasonló jelentést hordozó, egykorú műveket tekintjük át. Szempontunkból főként két sajátos irodalmi műfaj, éspedig a már említett politikai emblémagyűjtemények, s az ez idő tájt mind jelentősebbé váló - gyakran tudományos, sőt, filozófiai igényű - államelméleti munkák illusztrációi a legérdekesebbek. Az utóbbiak metszetes díszítésű belső címlapján, egyebek mellett, sűrűn szerepel az az allegorikus nőalak - többnyire „Politia" vagy „Prudentia publica" név alatt -, aki az államférfiúi bölcsesség, az eszményi kormányzás ideájának megtestesítője. 25 Az ő ábrázolásai számos tekintetben, olykor még az attribútumokat illetően is igen közel állnak a Petzolt-serleg hasonló jelentésű allegorikus figurájához; azonos kompozíciós megoldásról azonban ennek ellenére sem beszélhetünk. Mindezek alapján arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a serleget koronázó nőalak megformálásánál nem egy készen kapott séma, egy korábban létezett, ismert grafikai előkép, egy közkézen forgó metszet reprodukálásáról, hanem egy e célra készült, eredeti rajzvázlat felhasználásáról van szó. Ez a - sajnálatos módon elpusztult, vagy lappangó - tervrajz, azaz maga a virtuóz kompozíció azonban bizonyosan nem Petzolttól származott. Ezt a véleményt oeuvrejének egy jellemző sajátossága, szerintünk, meggyőzően alátámasztja. Az ötvöstárgyak leleményes formaadása s a dekoratív ornamentika bravúros kezelése terén Petzolt valóban kiemelkedő mesternek minősül. Úgy látszik azonban, hogy a figurák megjelenítéséhez, megformálásához szüséges inven-
