Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 10. (Budapest, 1991)
SZILÁGYI András: Egy diplomáciai ajándék a 17. századból
Mint a királyi jogar ösztönzi a népet a jóra, S hű eb ahogy gazdáját szeretve megóvja, Úgy törjön fejedelmi nemes szív égbe magasra, S híveiért semmilyen vész se riassza el őt. Úgy bízzék jogarában a mindentől remegő nép, Lelkületét sebtől óvja az enyhe szigor, így lesz a részévé nyugodalmas földnek uralma, így élvezheti majd népe rajongását. A versezet az eszményi uralkodó erényeit dicsőíti, s a hűséges alattvalókkal szembeni kötelességre int, ily módon a körültekintő, bölcs kormányzás követelményére figyelmeztet. A szöveg pontos forrása egyelőre nem ismert; bizonyos azonban, hogy nem egy antik auktor művéből vett idézettel, hanem a késő humanista neolatin irodalom valamely, bizonyára közel egykorú alkotásával, esetleg annak egy részletével állunk szemben. A latin, illetve német versezet különösebb irodalmi értéket nem képvisel, így valószínűleg nem igényel mélyenszántó tartalmi elemzést. Annyi mindenesetre megállapítható róla, hogy mondanivalója, „üzenete" révén a korszak jórészt latin nyelvű értekező prózájának egy sajátos műfaji csoportjával, az uralkodói tükör („ speculum principis") címszóval jellemzett alkotásokkal áll kapcsolatban. 21 E műfaj sajátos módon összefonódik az 1600 körüli évek emblematikus irodalmának egy jellegzetes válfajával : az uralkodói tükör kategóriájába tartozó művekhez hasonlóan, sőt, azok nyomán, a politikai emblémakönyvek egy része is arra tesz kísérletet, hogy az eszményi uralkodó ideálképét megrajzolja. Ez utóbbiak ezt általában verses formában - nem ritkán tízsoros disztichonokban - teszik. 22 Az effajta művekben szinte toposz-szerű gyakorisággal fogalmazódik meg az a gondolat, miszerint az uralkodó trónra lépésével egy boldog korszak, új aranykor köszönt be az ország, vagy épp a birodalom számára. Nem véletlen tehát, hogy az ilyen értelmű, a politikai emblémák szövegét (többnyire epigrammáit) kísérő allegorikus képi ábrázolások tudatosan idézik fel annak az antik istennőnek, Rheának az alakját, akinek az uralmához az emberiség mitikus múltba vesző, boldog korszakának, az Aranykornak a képzete fűződik. 23 Ennek az új aranykornak az áldásait pedig mindenekelőtt a hű alattvalók élvezik. Érthető tehát, ha az effajta, az emblémákat értelmező versezetek sűrűn, s előszeretettel hivatkoznak az alattvalók odaadó hűségére, mint az uralkodó, s a népe közötti egyetértés, összhang feltételére, zálogára. Mindezek a képzetek és utalások kimutathatóan, szinte kitapinthatóan jelen vannak a kétnyelvű felirat fent idézett szövegében. S így, e textus nyomán lesz kifejthető az ábrázolás, az allegorikus nőalak jelentéshordozó attribútumainak jelképes értelme. A korona és a jogar az uralkodás ősi, hagyományos jelvényei; a sas - ugyancsak ősi, mitikus képzetek szerint, s antik auktorok művei nyomán - az „istenek és emberek királyának", Jupiternek a „fegyvernöke" (armiger ales Jovis), ily módon a császár isteni eredetű hatalmának és méltóságának, egyszersmind az uralkodói erényeknek a szimbóluma, a kutya pedig az odaadó alattvalói hűség megtestesítője. A Petzolt-serleg fedelét díszítő kerekplasztikus ábrázolás így, ezek fényében válik világosan értelmezhetővé; jelentése a bölcs, az ideális kormányzás allegóriájaként summázható. Ennek alapján bizonyára belátható, s elfogadható az, amit korábban mondottunk, hogy tudniillik az ötvösmű egy uralkodót megillető ajándék. Olyan alkotás, amely pontosan kifejezi, s meggyőzően érvényre juttatja készíttetőinek szándékát: az alattvalók elkötelezettségét, hűségét és hódolatát demonstrálja az eszményinek tekintett uralkodó iránt. A nürnbergi politika döntéshozóinak, úgy véljük, épp egy ilyen ötvösműre volt szükségük akkor - 1612 tavaszán -, amikor a leendő császár bizalmát, s jóindulatát kívánták megnyerni, éspedig egy, az ő személyéhez méltó, s az alkalomhoz illő, kiemelkedő értékű ajándék átadásával.
