Forgács Éva (szerk.): Ars Decorativa 9. (Budapest, 1989)

VARGA Péter: Egy 17. századi karabély restaurálása

VARGA PÉTER EGY 17. SZÁZADI KARABÉLY RESTAURÁLÁSA A kiskaliberű kézi lőfegyverek jellegzetes fajtája a karabély — elnevezése a francia carabine szóból ered, amely a 17. század elejétől kezdve Európa-szerte széles körben elterjedt, s a barokk kor egyik gyakori fegyvertípusává vált. A különböző gyalogsági puskáktól főként kisebb súlya s azokénál rövidebb csöve különbözteti meg. E típus egy kiemelkedő kvalitású emléke az a 17. század végén készült díszfegyver, amely az egykori Esterházy-gyűjteményből származik, s 1948 óta a budapesti Iparművészeti Múzeum gyűjteményében található.

1 A fegyver csöve kovácsoltvas, sima furatú, kívül nyolcszögűre kiképzett, végén ékelt célgömbbel. A cső a tustól a torkolatig terjedő, körtefából készült ágyazatba illeszkedik (teljes ágyazat). Az ágyazatot gazdag, változatos gyöngyház- és elefántcsontberakás díszíti. Ennek az ornamentikának jellegzetes, ismétlődő motívumai — stilizált levél-, virág- és indadíszek, illetve állatfigurák — vésett megmunkálásúak. A karabély tusának — a fegyver hátsó részének, amelyet használója célzáskor a vállhoz támaszt — teljes felületét csont-, illetve gyöngyházberakás fedi. Ezeken az applikált díszítményeken vésett ornamentika — zenélő szirének groteszk figurái, állatalakok (kutya, nyúl), virág- és indadísz, és stilizált gránátalma motívum — látható (14. kép). A tárgy míves megmunkálásáról, egyebek mellett, a lakatlemez felületének fémberákása, és díszítése is tanúskodik. A karabélyon készítői jelzés nem található. A mechanika, valamint az ágyazat és a tus ornamentikája bizonyossá teszi, hogy a fegyver a 17. század végén készült. Tárgyunk azokkal a Magyar Nemzeti Múzeumban, illetve a leningrádi Ermitázsban őrzött karabélyokkal mutat több-kevesebb hasonlóságot, amelyeket Sziléziában működött mestereknek tulajdonítanak.

2 Ennek alapján úgy véljük, hogy gyűjteményünk e jelentős darabját egy sziléziai fegyverkovács műhelyében készítették az 1700 körüli években. A restaurálás előtt a tárgy súlyosan roncsolt állapotban volt. 1944-ben ugyanis az egykori Esterházy-gyűjtemény egyéb műtárgyaival együtt ezt a fegyvert is a család budai — Tárnok utcai — palotájának pincéjében helyezték el. Az épületet bombatalálat érte, ennek következtében a légnyomás éppúgy roncsolta a tárgyat, mint a ráomlott föld és törmelék, amely közel négy évig, az Iparművészeti Múzeumba történt beszállítás időpontjáig (1948) fejtette ki — a nedvességgel együtt — pusztító hatását. E káros hatás a különböző