Forgács Éva (szerk.): Ars Decorativa 9. (Budapest, 1989)

Héjjné Détári Angéla (1927—1985)

Nem csupán kollégái, akik közvetlenül munkakapcsolatban álltak vele — s az Iparművészeti Múzeum, amelynek harminc éven át volt odaadó, hűséges munkatársa — gyászolják őt; halálával a tágabb érte­lemben vett szakmát, a magyar művészet­történetírást is megrendítő veszteség érte. Tudományos és ismeretterjesztő tevékeny­sége — amely az európai ötvösség fejlődé­sének megannyi jelentős korszakára kiter­jedt — széles körben elismerést keltett, munkássága joggal mérhető a nagy elő­dökéhez, a műfaj legkitűnőbb hazai szak­értőiéhez. A művészettörténet megőrzi, fel­dolgozza szakmunkáit, tudósok újabb nem­zedékei hivatkoznak majd alapvető köny­vére, a Régi magyar ékszerekre, az Es­terházy-kincseket bemutató tanulmányai­ra, a magyarországi vasművesség történe­tét tárgyaló publikációira. Fontos és nagy­szerű munkák ezek, de csak részben jel­lemzik magát az életművet, azt a három­évtizedes muzeológusi tevékenységet, amelynek ünnepi pillanatairól közel húsz kiállítás tanúskodott, hétköznapjairól több száz műtárgy példaadóan pontos, szaksze­rű meghatározása. Héjjné Détári Angéla művészettörté­nészi felkészültségéhez különleges jó szem, kifinomult érzék társult, s még valami: a műtárgyak megszállott szeretete. Talán ez utóbbi marasztalta a múzeumban, elvéve ezzel az idejét megannyi tervezett tudo­mányos publikációtól, talán ezért vállalta alázattal a muzeológusi munkával együtt járó, olykor lélekölő tevékenységeket is. Ha kellett, minden energiáját latba vetet­te, csakhogy megakadályozza egy-egy mű­tárgy elvesztését, elkallódását. Boldog volt, ha az Iparművészeti Múzeum ötvösgyűjte­ményébe illő alkotásra lelt, s erejét nem kímélve dolgozott, érvelt ezek megszerzése érdekében. A tárgyak sohasem fárasztot­ták, titkaikat faggatva, történetüket, sor­sukat kutatva terjedelmes tanulmányok mellett — olykor azok helyett — tömören megfogalmazott leírásokban rögzítette ész­revételeit, tőmondatokba szorítva tudós felfedezéseit. Ezek a széles körű tárgyis­meretről tanúskodó, egzakt megállapítások egy nagyszerű művészettörténészi pálya maradandó, gazdag emlékei. És azok voltak az invenciózusan meg­rendezett kiállítások is, melyek észrevét­len oktatva-nevelve gyönyörködtették a lá­togatókat, amelyekből a munkatársak több nemzedéke szerezhetett megannyi, más­képp nem elsajátítható tapasztalatot. An­géla derűsen, magától értetődően osztotta meg bárkivel a fáradságos munkával, el­mélyült kutatással szerzett ismereteit és a műtárgyak egyedül az ő számára nyilván­való titkait; eligazított laikus érdeklődő­ket és állítólagos szakértőket, nagyhírű külföldi múzeumokat és vidéki gyűjtemé­nyeket, más intézmények kutatóinak sere­gét, s nem utolsósorban minket, kollégá­kat. Hálás szívvel mondunk köszönetet a bőkezűen ránk pazarolt tehetségért, az Iparművészeti Múzeumra hagyományozott felfedezésekért, a hűségért, az emberi pél­dáért. (Szilágyi András) Héjjné Détári Angéla fontosabb munkáinak bibliográfiája Tanulmányok, könyvek, cikkek Világi orosz ötvösmunkák a XVIII— XIX. századból. In. A magyar és az orosz iparművészet történeti kapcsolatairól. Szerk. Pogány Ö. Gábor. Bp., 1954. 70— 108. Niellós orosz szelence az Iparművé­szeti Múzeumban. Művészettörténeti Ér­tesítő 3. évf. 2. sz. 1954 261—263. Néhány probléma a művészi öntött­vas-művesség köréből. In. Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. 1955 (1956) 74—90.

Next

/
Thumbnails
Contents