Forgács Éva (szerk.): Ars Decorativa 9. (Budapest, 1989)

SÁRMÁNY Ilona: A deszkabútor-stílus Bécsben és Budapesten a századfordulón

ki" Nagybányára a Hollósy-iskola és ekkor születtek meg az első rajzok Kiss József verseskötetéhez, melyek közt a magyar szecessziós grafika gyöngyszemei ragyognak. Már ekkor, de legkésőbb 1897-ben megérett a magyar iparművészet sorsát szívügyének tekintő Andrássy Tivadar grófban az elhatározás, hogy egy egységes, modern francia ízlésű ebédlőt terveztet RipplRónai Józseffel. Budapest látszólagos, majd egy évnyi előnye Béccsel szemben az art nouveau, illetve Jugendstil formák alkotó átvételében azonban csak felszíni, látszólagos előnyt jelentett. Bécsben 1897 tavaszán alakult meg a Szecesszió-Művésztársulat szövetsége, amely azonban a megújulás híveinek egész skáláját, az éppen hogy még nem konzervatívoktól a legmerészebb újítókig, az utóbbiak vezetése alatt tömörítette egy időre olyan szilárd egységfrontba, hogy nyomásának a konzervatív művészeti intézményrendszer nem volt képes ellenállni. A stílusváltás viharos gyorsasággal alakította át a honi ízlést. Magyarországon már 1894-től kezdve felbukkantak bátor, de elszigetelt, az art nouveauhoz joggal kapcsolható stíluskísérletek (pl. Vaszary: Fekete kalapos nő, Rippl-Rónai munkássága, Lechner Ödön kísérletei stb.), de ezek sem akkor, sem később nem tudtak „egységfrontba" tömörülni és szövetségesként egymást támogatni.

4 A társtalan korai példák nem kerültek be a kortárs magyar művészeti élet vérkeringésébe, így visszhang nélkül maradtak. A magyarországi stílusmegújulást több tényező akadályozta, illetve nehezítette meg. Pl. A millenniumi Országos Kiállítás a késő historizmus diadala volt. A (belső építészet stílusváltozását pedig az bénította meg, vagy legalábbis lassította le, hogy a késő historizáló stílusú reprezentatív állami intézményi építkezések, mint pl. a neogótikus Országház vagy a neobarokk királyi vár belső munkálatai igen elhúzódtak és méreteiknél, fontosságuknál fogva a nem túl izmos hazai műipar kapacitásának döntő hányadát lekötötték kb. 1905-ig. A stílusújítások számára így csak az időszaki kiállítások és a magánépítkezések, magánvállalkozások terepe maradt; ez viszont —• éppen a magyarországi művészeti mecenatúra viszonylagos fejletlensége miatt pl. ízlésbeli konzervativizmus, sovány anyagi támogatás — nem jelentett még komoly igényt. Ugyanakkor Bécsben már jelentős múltra visszatekintő, erős polgári mecenatúra állt az újító művészek mellé, s támogatta a tervek megvalósításában. Voltak azonban párhuzamos jelenségek is. Budapesten, akárcsak Bécsben, az állami-társadalmi funkciót betöltő hivatali értelmiségnek — művészeti, múzeumi igazgatók — volt úttörő szerepe abban, hogy az iparművészet megindult a stíluskísérletezés útján.

5 A hazai műipar/iparművészet lelkes fejlesztői az Iparművészeti Társulat elnöke, Ráth György és titkára, Györgyi Kálmán, az Iparművészeti Múzeum igazgatójával, Radisics Jenővel karöltve azon ügyködtek, hogy francia és angol példák nyomán megreformálják a hazai iparművészetet. A bútorművességben 1897-től elsősorban az angol igazodás dominált. Nemcsak a téli és tavaszi iparművészeti kiállítások, hanem 1897 nyara óta a Magyar Iparművészet c. folyóirat is ennek a felkészült gárdának az irányítása alatt állt, és az informálás egyik legfontosabb eszköze volt. A folyóiratot különösen az első években minden irányú nyitottság jellemezte; ellentétes véleményeknek, vitáknak is helyt adott hasábjain, így az új stílus meghonosodásának problematikus folyamata itt jól nyomon követhető.

6 Már a késő historizmusban is nyitott, pluralisztikus ízléskeveredés jellemezte a magyar kézműves- és műipart, és már ak-