Forgács Éva (szerk.): Ars Decorativa 9. (Budapest, 1989)

SZILÁGYI András: Ignaz Wilhelm Dermer ötvösmüvei Magyarországon

ve jelenik meg a Habsburg birodalomeszmével összefüggésben, de ennek alárendelve, vagyis oly módon, amint a győri monstrancia ábrázolási programjában megfogalmazódik, tudomásunk szerint, soha. Egyáltalán, a Habsburg császárok, illetve a dinasztia iránti effajta feltétl n lojalitás — amely egyébként meglehetősen sűrűn viszszatérő motívum nem csupán az osztrák, hanem például a csehországi jezsuita szerzők hasonló műfajú, egykorú munkáiban is — a magyarországi jezsuiták propagandisztikus tevékenységét az 1730 körüli években, úgy tűnik, kevéssé jellemzi. Mindez természetesen nem zárja ki azt, hogy a Dermer-féle monstrancia programját a győri jezsuita rendház egy tagja irta volna elő, ám ezt a lehetőséget, a fentiek alapján, korántsem tartjuk kézenfekvőnek. Ha nem is cáfolja egyértelműen, mindenesetre erősen, s méginkább problematikussá teszi e feltevést egy további körülmény is. A műtárgy szokatlan, több vonatkozásban egyedülálló ábrázolásait és feliratait tekintetbe véve nyilvánvalónak látszik, hogy a megrendelő és az ötvös közvetlen, személyes kapcsolatban kellett hogy álljon egymással. A győri jezsuita páterek számára — amennyiben ők a megrendelők — bizonyára sokkal kézenfekvőbb s egyszerűbb lett volna, ha e munkával saját városuk vagy esetleg a közeli Pozsony egyik ötvösét bízzák meg. Márpedig a monstranciát, mint tudjuk, Ignaz Wilhelm Dermer készítette, Bécsben. Kitől kaphatta hát ez a fiatal bécsi mester a megbízatást, a bizonyára részletesen megadott, pontos útmutatást? Ha közvetlen adat nem is áll rendelkezésünkre, az egykorú történeti források valószínűleg mégis fényt deríthetnek erre az egyre talányosabbnak tűnő kérdésre. Abban a már említett kéziratos könyvben, mely a győri jezsuita templom és rendház donátorait sorolja fel, a 18. század első feléből Acsády Ádám (13. kép) nevével találkozunk leggyakrabban.

30 Ez a köznemesi származású, 1726-ban veszprémi püspökké kinevezett főpap a korszak magyarországi művészetének egyik jelentős mecénása volt. Művészetpártoló tevékenységéről elsősorban a jeles osztrák barokk festő, Paul Tróger legkitűnőbb magyarországi alkotásai, éspedig, a győri Szent Ignác-templom főoltára — s valószínűleg a mennyezetfreskói is —, valamint a pápai plébániatemplom tanúskodik.

31 Életpályájának adatai közül megemlítjük, hogy teológiai tanulmányait a bécsi Pázmáneumban végezte, 1714-től győri kanonok volt, s az 1722—23. évi országgyűlésen a győri káptalan követeként vett részt.

32 1726-ban III. Károly Veszprém vármegye főispánjává és királyi kancellárrá nevezte ki Acsádyt, aki ez utóbbi minőségében sűrűn és huzamos ideig tartózkodott Bécsben. Főpapi és kancellári méltósága, s az udvarral tartott közvetlen kapcsolatai révén feltétlenül beletartózhatott abba a megrendelői körbe, amelynek mecénási tevékenységét — egyebek között — a kremsmünsteri és a Sankt Floriani freskók példázzák. Az említett adatok világosan jelzik sajátos pozícióját: a királyi kegy a magyarországi főrendek közé emelte Acsádyt, aki ezek körében nyilvánvalóan homo novusnak, s egyértelműen az udvar emberének számított.

33 Figyelemreméltónak tartjuk, hogy a győri monstrancia egyrészt — főként a Rudolf-ábrázolás tekintetében — gyökeresen eltér a tárgytípus hagyományos ikonográfiájától, másfelől egyéb motívumai csak bizonyos árnyalatokban módosítják azt, némely elemei pedig a tradicionális képi megoldásokat követik. Ebben az összefüggésben érdemes külön felhívni a figyelmet a figurális díszítés egyik elemére. Az ostyatartó mellett, jobboldalt — az említett hasonló, többé-kevésbé egykorú példáktól, egyebek között az esztergomi kincstár Sze-