Forgács Éva (szerk.): Ars Decorativa 9. (Budapest, 1989)

SZILÁGYI András: Ignaz Wilhelm Dermer ötvösmüvei Magyarországon

utódai. Mindezek alapján megállapítható, hogy a monstrancia ikonográfiái programjában, burkoltan, ám egyértelműen, ugyanaz a birodalom-eszme jut kifejezésre, amelyet a prágai, a bambergi és a kremsmünsteri freskósorozat a Tannenberg-tézislap, a profán apoteózis műfaji követelményeinek megfelelően nyíltan hirdet. Ez a program ugyanakkor — a Szent József, illetve a Madonna-figura „Patrónus Austriae", illetve „Patrona Hungariae'

: felirata révén — egy sajátos új elemet is magába foglal. A József oltalma alatt álló Ausztria itt és ekkor, 1731-ben természetesen nem azt a nemzetfogalmat jelenti, amely a 18. század végén kezd majd kialakulni,

20 hanem elsősorban az ősöktől örökölt, az ő szellemükben felvirágoztatott, s a birodalom egyik alappillérévé vált osztrák tartományok értendők rajta. Hungária viszont, ebben az összefüggésben, mint a közvetlen elődök által visszaszerzett, az ő buzgalmuk, elszánt törekvéseik révén a katolikus hitre visszatérített ország jelenik meg, amelynek jelentősége nagyban megnőtt a birodalomban, olyannyira, hogy immár annak másik súlypontját képezi. Ez a dinamisztikus, s egyszersmind szakrális színezetű birodalom-eszme félreérthetetlenül mintegy magába olvasztja s integrálja a magyarországi jezsuiták által kimunkált s propagált Regnum Marianum-gondolatkört, ugyanakkor hangsúlyozottan megfosztva azt egy olykor — más összefüggésben, s inkább korábban — hozzátapadó képzettől, a nemzeti királyság ideáljától. A győri monstrancia ikonográfiái programjában tehát egyértelműen visszacseng egy olyan jelentéstartalom, amely a korszak osztrák művészetében — a sokszorosító grafikától a monumentális műfajokig — sűrűn megfogalmazódik. Példaként elég, ha Sankt Florian-i ágostonrendi apátság Kaisersaaljának impozáns mennyezetfreskójára utalunk

21 (12. kép). Ezen — Bartolomeo Altomonte 1722 és 1724 között készült művén — az Ausztriát és Hungáriát megszemélyesítő két allegorikus nőalak a fellegek között trónoló Jupiter képében ábrázolt császár, VI. Károly előtt hódol. Ebben, s az ehhez hasonló alkotásokban nyilvánvalóan nem valamiféle dualisztikus államalakulat ideáját, hanem annak a már említett birodalom-eszmének a képi megfogalmazását kell látnunk, amely VI. Károly uralmának gondolati-ideológiai alátámasztására szolgál. Az effajta, bizonyos értelemben analógiának tekinthető művek ismeretében vethető fel a kérdés: milyen esemény szolgáltatott alkalmat a győri jezsuita templom monstranciájának elkészítésére 1731-ben, s ki volt, ki lehetett e mű körültekintő következetességgel felépített ikonográfiái programjának kidolgozója. Az első kérdést könnyebb megválaszolni, minthogy arra vonatkozóan történeti adatok állnak rendelkezésre. A monstrancia a magyarországi barokk köztéri szobrászat egy kiemelkedően jelentős alkotásával, a győri Frigyláda-szoborral egy időben készült. Ez utóbbi mű létrejöttének körülményei jól ismertek: egy szökött katona, aki korábban a jezsuiták rendházában talált menedéket, álruhában csatlakozott az úrnapi körmenethez. Társai felismerték, elfogták, s dulakodás közben a processió élén haladó pap kezéből kiverték a monstranciát, amely a földre esett.

22 Az ezen a helyen álló Frigyláda-szobrot, terjedelmes latin feliratának tanúsága szerint, VI. Károly császár megrendelésére emelték a következő évben, 1731-ben. Bizonyosan ugyanaz az esemény volt az új monstrancia elkészítésének kiváltó oka is. A győri Frigyláda-szobor kompozíciójának vázlatrajza — a talapzatára került, az uralkodó kegyességét dicsőítő felirat szövegével együtt — megtalálható a bécsi Na-