Forgács Éva (szerk.): Ars Decorativa 9. (Budapest, 1989)

MIKLÓS Pál: A Hopp Ferenc Keletázsiai Művészeti Múzeum új szerzeménye

1830 is); a harmadik kolofon jegyzője egy taoista szerzetes: Wei-shan Dao-ren, dátum nélkül. A negyedik kolofon aláírása is kurzív jegyekkel látható, számomra nem olvasható. A pecsétek minden kolofonon olvashatatlanok számomra. A képtekercs jelenleg jó állapotban van; a repedések, amelyek az idő múlásával a selyemképeken szükségszerűek, rögzítve vannak a friss montírozás jóvoltából. Bizonyos, hogy ez a festmény nem tartozik a kínai piktúra kimagasló remekművei közé. Ennek ellenére a kínai ecsetművészet közhelyszerű erényei, főként a mozgás ábrázolásában, ezen a valószínűleg provinciális eredetű festményen is szembetűnőek és hatásosak. A tájkép-háttér ugyan sematikus megoldású, hanem a lovak, a tevék s méginkább az emberek olyan szuggesztív életerővel vannak megjelenítve, hogy az egészében igen nagyméretű jelenet tökéletesen élethű és ritmikájában mesteri kompozíció. Különösképpen az élethű ábrázolás miatt bírhat ez a festmény rendkívüli érdekességgel s nem csupán mint a mozgatott tömeg festői kompozíciója, hanem mint kulturális antropológiai dokumentum is — azaz: mint egy valóságos vadászcsapat megörökítése a 17. századi Kínában (66. a/f.). Ebben az előzetes beszámolóban, amelyben megkísérlem bemutatni Edmund de Unger úr ajándékát, ezt a „Vadászcsapat" képtekercset, amelyet egyelőre elfogadok 17. századi kínai festménynek, csupán a fő problémákat körvonalazhatom. Abban a szellemben, amely John A. Pope híres cikkének megállapításaiból táplálkozik — bár a cikk negyven esztendeje jelent meg, ma is érvényesnek ítélem: „Tanulmányaink jelenlegi állapotában azzal kellene kezdenünk, hogy tudomásul vesszük, valójában milyen keveset tudunk; azt például, hogy a szem (értsd: formális esztétikai elemzés) önmagában nagyon keveset vagy épp semmit sem tud hozzátenni egy festményhez. Jövőbeni előrelépésünk nagy mértékben függ attól, hogy miképpen tudjuk fölfedni azokat a körülményeket, amelyek a tárgyakat létrehozták, s miképp tudunk felelni olyan kérdésekre, mint a „miért?", „hogyan?", „mikor?" és „hol?". Ha egyáltalán vannak válaszok, akkor azokat ott kell meglelnünk, azoknak az írásaiban, akik készítették és használták a bronzokat, festményeket . . .

2 Mindenekelőtt számba kell vennünk mindazokat az alakzatokat, amelyek azonosíthatók a festményen. A jelenet 71 embert mozgat, illetve rendez el egy hosszú, gyalogos és nyeregben ülő csapatban. (42 lovon ül, 16 pedig tevén). Balról jobbfelé masíroznak a képen, de az ábrázolt személyek többsége hátraforduló arccal jelenik meg — ezért, ahogy kigöngyöljük a képet, a menet felénk vonul, de alakjai szüntelenül figyelmeztetnek az utánuk következőkre. (A kínai szokás szerint a kézi tekercsképet a jobb oldalán bontjuk meg és onnan kezdve nézegetjük, de szakaszonként. Az írott szöveg is jobbról balra következő függőleges sorokban van róva.) Láthatunk még a képen domesztikált állatokat (13 lovat, 19 tevét, — 3 teve terhet hord, — 4 kutyát és 2 foglyul ejtett, kötőféken vezetett szarvast), továbbá 3 vadállatot (az egyik nyúl, amit épp leszúrnak egy lándzsával, a másik kettő menekülő farkas), 3 vadászsólymot, melyeket a csuklójukon visznek a vadászok, végül egy seregnyi zsákmányt (tigriseket, nyulakat, fácánokat — amiket rudakon cipelnek). Fölfedezhető még a képen egy sor lőfegyver (18 puska azonosítható), valamint íjak és nyílvesszők (7 íjat kézben tartanak, a nyolcadikat éppen használja egy lovas vadász, a nyílvesszők a vadá-