Forgács Éva (szerk.): Ars Decorativa 9. (Budapest, 1989)

SÁRMÁNY Ilona: A deszkabútor-stílus Bécsben és Budapesten a századfordulón

sége a deszka stílusához igazodott és erős angol hatást és középkorias jelleget mutat (48. kép). Az angol Arts and Crafts stílushatás gyors átvételét különösen elősegítette, hogy az angol iparművészeti mozgalom kifejezetten historizáló jellegű volt, nem csak formaalkotó és esztétikai elveiben, hanem a kézműves technikák és a középkori részletmegoldások felújításában is. Bár az anyagszerűség elvét is figyelembe vette és sokkal egyszerűbb formákat alkalmazott mint a historizmus, a Morris-i formanyelv, mégis a neogótika kifinomult, korszerű változatának is tekinthető. Az úttörő magyar tervezők közül Wiegand Ede, Horti Pál és Nádler Róbert korai tervei közül sok született e deszka stílusban (49., 50., 51., 52. kép). Különösen Wiegand Ede 1899-ben publikált bútortervsorozata érdemel nagy figyelmet. Mintalapként is publikálták és Spiegel Frigyes említett bútorcikke árnyaltan elemezte erényeit a széles körű népszerűsítés reményében

1;

> (53. kép). Az iparművészet elméleti irányítóinak szavára úgy látszik mind Bécsben, mind Budapesten hallgattak a művészek; az első években alapjában az angolos irányzat uralkodott. A bécsi és budapesti szecessziós iparművészet lényegi különbsége az általánosság szintjén két igen fontos körülményre vezethető vissza. Bécsben már előzőleg adott volt egy virágzó, nagy hagyományú, igen magas mesterségbeli szinten dolgozó kézművesipar, Budapesten viszont a pár évtizedes fejlődésre visszatekintő, nehezen bontakozó hazai műipar még a technikai színvonal emelésével küszködött és fejlesztéséhez állandó szüksége volt állami, intézményi támogatásra, védelemre. Termelése viszonylag korlátozott volt, nem tudott még magas szintű luxusigényeket kielégíteni nagy mennyiségben, az átlag vevőkör művészi igénye viszont alacsony volt. Az Iparművészeti Társulat pályázatokkal, különböző rendezvényekkel igyekezett a közönség érdeklődését, illetve támogatását megnyerni, az igényes vevőkört kiszélesíteni, de jelentős magán mecenatúráról nem beszélhetünk. A karácsonyi és tavaszi kiállítások voltak azok a legjelentősebb események, ahol a mintának szánt legújabb terveket bemutatták, de a legtöbb figyelmet a nemzetközi kiállításokra küldendő magyar anyag összeállításának szentelték. Éppen az iparművészeti tervezés és termelés viszonylagos gyengesége (kevés számú jelentős produktum) miatt kísérelheti meg a kutatás a kiállítások anyagára támaszkodva, hogy már most felvázolja az uralkodó fő tendenciákat, anélkül, hogy kiterjedt empirikus anyagfeltárás birtokában lenne. A hazai iparművészeti elit centralizált helyzete Budapest központtal az Iparművészeti Múzeum, az Iparművészeti Társulat és sajtóorgánumának kulcsszerepe a „fölülről", azaz az intézmények felől sürgetett modernizálásban, meghatározó jellegzetessége az egész akkori magyar iparművészeti világnak. Bécs és Budapest viszonyát elemezve, kb. 1900-tól jelentős változásokat figyelhetünk meg. — Györgyi Kálmán már idézett cikkei még igen pozitívan értékelték a szomszéd teljesítményeit: „Azt hisszük, hogy a császárváros közönsége rövid idő alatt meghódol az új művészeti iránynak, (...) Okunk van arra, hogy ezt kívánjuk. Mert akkor, ha közönségünk és művészi iparosaink a szomszéd székvárosban az iparművészetnek megújhodását látni fogják, akkor talán majd több méltánylásra találnak és jobban érvényesülhetnek a m. iparművészeti társulatnak ilyes törekvései, mint eddig."

16 A Magyar Iparművészet 1900-as évfolyamában Györgyi Kálmán az osztrák Ipar-