Dr. T. Tóth szerk.: Studia historico-anthropologica (Anthropologia Hungarica 11. Budapest, 1972)
SŐTÉR, az első ásató régész - mint azt már említettem - az Árpádkori oroszvári temetőt ismeretlen nép sírmezőjeként tartotta nyilván. KNIEZSA (1938) nyelvészeti tanulmányában megállapítja, hogy Oroszvár környékén, a Xisduna mentén találhatók szláv földrajzi nevek, de egyéb nyelvészeti adatok hiányában ezek csak valószínűsítik,- hogy a XI. században már voltak itt szláv telepek. Ezt az állítást egyetlen szlávnak látszó, éppen Oroszvárról való régészeti lelettel támasztja alá. Oroszvár helynevéről arra a következtetésre jut, hogy a helységet valamelyik magyar fejedelem által az ország védelmére betelepített oroszok lakták. ITézete 'szerint a SŐTÉR által részben feltárt temető és hosszúfejű csontvázai ezeknek az oroszoknak a maradványai (KNIEZSA e nézetét PETTICE Ï. szóbeli közlésére alapozza). NEMESKÉRI "A honfoglaló magyarság - Árpádkori magyarság" c. tanulmányában kifejti, hogy az Árpádkori magyarság túlsúlya kelet-balti (Cromagnoid B), kapcsolatos azonban nordikus és dinári elemekkel (1947). Ugyanő kimondottan az általam vizsgált oraszvári szériára vonatkozólag is ad előzetes tájékoztatót, de 15-tel több koponya alapján (BOTTYÁN-KE MESKÉRI 1943). Véleménye szerint: "A férfiak magasak, a nők szintén magas termetűek voltak. Ami a koponya struktúráját illeti a mesokrania és brachikrania dominál. A koponyák 60 %-án az arc rendkívül széles, alacsony, markáns. A járomívek laposak és arci beállítottságúak. A.típus-elemek: turanid 40 %, keletbalti 30%, taurid 20 %, egyéb 10 %. Az etnikai összetételben a magyar szláv kettősség nem jellemző".' NEMESKÉRI előzetes véleménye az oroszvári populációval kapcsolatban most már csak kiegészítéssel fogadható el. Igaz, hogy jelentése alapjául egy teljesebb anyag szolgált, de annak részletes vizsgálata nem történt meg, míg nekem ugyan kevesebb csontanyag állt rendelkezésemre, de azt'részletesen és széleskora" összehasonlítás alapján értékelhettem. Megállapításaim 3zerint a turanid és taurid típuselem jelenléte nem döntő, a domináló karakter a Cromagnoid A és a protonordicus elem.