Amerikai Magyar Újság, 2010 (46. évfolyam, 1-8. szám)
2010-03-01 / 3. szám
10 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2010. március kább növeltem kicsit a súlyomat, minthogy fogytam volna. Ennek oka bizonyára a délutáni és esti koktélok élvezetes fogyasztására foghatók, persze hazudnék, ha azt bizonygatnám, hogy egyébként diétáztunk. A Kenessey koktél receptjét már többször leírtam, de nem lehet elégszer említeni, mert így rágondolni is jó a finom itókára, csak éppen a napfényes tengerpartot kell felidézni fogyasztás közben. Az általam használt alapanyag a Barbados szigeten készült Mount Guy Rum, amelyet 1663 óta gyártanak az ottani szeszfőzdében. Ezt a rumot a szigeten élő barátunk ajánlotta, én eddig a Jamaicában készített Appleton Estate rumot használtam. Ezúttal megtanultam, hogy rumban is vannak jobb és drágább változatok, a barátom kínált egy Trinidad és Tobagóban készült Angostura néven ismert un. Single Barrel Reserve öt évig érlelt rumot, s bár ő Colával issza a koktélt, de azon keresztül is érezhető volt a jófajta rum illata, aromája. Azonban térjünk vissza a Kenessey féle Turk And Caicos koktélra, amelynek alapjához természetesen jég és egy jó adag rum szükséges, ehhez keverjük a Mangó, Papaya és Guava dzsúszokat, de hozzáadható Grapefruit és narancs vagy bármely déligyümölcs folyékony készítménye, de sosem annyi, hogy túlságosan felhíguljon tőle a koktél. A mámorítóan édes itallal vigyázni kell, mert hamar megárthat, kivált a napfényes uszoda mellett, ezért nem árt mérsékletesen fogyasztani. A remek koktélhoz Chicagóban, de az USA-ban, Kanadában bárhol megtalálhatók az alapanyagok, csak éppen csodás tengerparti kilátás, valamint a meleg nem pótolható. Az édes semmittevésben végre hozzájutottam Fekete Pista barátomtól tavaly májusban kapott új, Vük újra otthon című könyve elolvasásához, amelybe az év folyamán többször belekezdtem, ezúttal azonban feleségemmel együtt mindketten befejeztünk. A Kékújság régi olvasói tudnak a közöttünk lévő testvérbaráti kapcsolatról, hiszen alig múlik el egy vagy két hét, hogy nevünk ne jelenne meg valamelyikünk rovatában. Általában régi dolgokra emlékezünk, van is mire bőven, mert a mai napig nem tudjuk eldönteni, hogy 1948 vagy 1949-ben találkoztunk először. Az viszont biztos, hogy a Kalef-on - ahogy akkoriban neveztük a Moszkva téri villamos végállomást, amely eredetileg Széli Kálmán tér nevet viselte - ahol délután a suli után hazafelé menet vártuk egymást és a haverokat. A csajokat is figyeltük persze, de akkoriban másféle divat járta, fiúk a fiúkkal barátkoztak, lányok pedig a lányokkal. Pista barátom már 16 éves kamasz volt, jómagam pedig 13 éves gyerek. Hihetetlen, hogy több mint hatvan év telt el az óta, mi pedig Budán majd Montrealban és végül Chicagóban, egy városban közel egymáshoz lakunk. Testvérek már rég összevesztek volna, mi pedig ennyi év után is barátok maradtunk igaz, ahogy a feleségeink mondják, senki más nem bírna ki titeket. A könyvével kapcsolatban, annyit kell leszögeznem, hogy csodálom miként írt ilyen részletesen a rókákról és egyéb erdei, mezei állatokról, hiszen hosszú együttlétünk alatt, még pisztollyal sem lehetett rákényszeríteni egy vadonban tartó kirándulásra. Igaz, mi a barátok sem mentünk nagyon, sráckorunkban a focipálya, és a zsuga partik töltötték ki a szórakozást, valamit később a csajok utáni kujtorgás. A háború előtti Ajkán töltött gyermekkorából bújhattak elő a könyvben található falusi életről származó részletek, amelyet a maga módján, kicsit szentimentálisán jellemez a kötetben. Stílusát megszoktam az évek során, hű maradt önmagához, szeretettel tettem le a könyvet. Érdekes, hogy a Vük nevén megjelent könyvben, több a fiatal erdész életéről szóló történet, mint amit a ravasz és okos rókáról írt. Amint végeztem a 174 oldalas kötettel, feleségem is elolvasta, kettőnk között ő a keményebb kritikus, majd a legközelebbi közös családi vacsora során, elmondja véleményét a szerzőnek. Nem kell soká várni, hiszen barátom 78. születésnapja rohamosan közeleg. Miután február 29-én született, így tulajdonképp még a 20. szülinapját sem ünnepelné, ha kegyes csalással nem változtatott volna dátumot. A könyvet melegen ajánlom olvasóimnak, mert a kötet nemcsak 8-12 éveseknek szól. Kedves írás, könnyen olvasható, kellemes időtöltés. PAGET JÁNOS EMLÉKÉRE A román elnyomás ellenére vagy talán éppen azért, minden adandó alkalommal emlékezünk nagy embereinkről, hőseinkről. Templomokban, szobroknál, emléktábláknál és emlékoszlopoknál, síroknál idézzük a Nemzeti dal utolsó szakaszának kezdő sorait : "Hol sírjaink domborulnak Unokáink leborulnak...." Emlékezés, ima, reménység fontos fegyverek
