Amerikai Magyar Újság, 2010 (46. évfolyam, 1-8. szám)

2010-02-01 / 2. szám

kulás partik sem mentesek, hisz itt is ajándékokat kap­nak a gyermekek a két nyelvet beszélő Santatói. Persze néha előfordul az is, hogy a kis unoka felismeri a Mikulásnak öltözött nagypapát. Az ajándéknak azért örült a gyerek, ha egy kicsit talán kiábrándult egy szép hiedelemből. Sok jószívű magyar ember fáradozik azért, hogy ezek a Karácsonytáji ünnepségek jól sike­rüljenek és megőrizzék az otthonról hozott keresztény hagyományokat. Ameddig lesznek önzetlen, önkéntes dolgozók közöttünk, addig lesz magyar közösségi élet Chicagóban. A baj csak az, hogy egyre kevesebben va­gyunk, de jó látni, hogy a lelkesedés nem lankad, ezért ha nem is rózsás, de van jövője a chicagói magyar­ságnak. Ugyanaznap december 6-án tartotta a szokásos Borbá­la napi ebédjét és ünnepségét a Magyar Bajtársi Kö­zösség - MHBK - chicagói csoportja, a Magyar Tü­zérek védőszentje névnapja tiszteletére. Igaz a pontos Borbála dátum december 4, de amikor ez hétköznap, akkor mindig egy közeli hétvégi dátumot választanak a csoport vezetői. A baráti, bajtársi találkozót az Epi­curean Hungarian Restaurantban tartották, ahol a Himnusz eléneklése nyitotta meg ünnepet, majd az ebéd előtt Ft. Kovács János beszélt a Borbála mon­dáról. János atya évekig tábori lelkészként működött Magyarországon és alezredesi rangban szerelt le, ami­kor 2002-ben nyugállományba helyezték. A hagyomá­nyos Borbála tekercset Jankovich Sándor ma. kir. zászlós és Simonyi László főcsoportvezető olvasták fel, és az ünnepség végén a Szózat éneklésével zárult a baráti, bajtársi találkozó. A Borbála napi hagyomány a Magyar Honvédség keretében tovább él Magyaror­szágon, ahol számos ünnepséget tartanak. Az ünnepna­pon, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kertjében lévő Szent Borbála szobor koszorúzással kezdődött, majd a Stefánia Palota Óval termében rendezett Tü­zérbállal ér véget az ünnepség. A mokány 111. és VI. éves tüzérhallgatók a Katonai Vezetői szakos csinos fiatal hölgyeket vitték a bálba, amely a nap befejező programja volt. Olvasóink bizonyára tudják már, hogy hivatalosan 2009. december 31-én, bezárt a chicagói Magyar Fő­konzulátus, amely rövid két évig működött városunk­ban. Dr. Mezei István főkonzult és feleségét Egri Magda konzulasszonyt áthelyezték New Yorkba, ahol a konzulasszony a helyi főkonzulátuson dolgozik to­vább, míg férje a New York-i ENSZ Állandó Kép­viseleten folytatja diplomáciai munkásságát. Egy ideig még biztosan zárva lesz a főkonzulátus, azonban a ta­vaszi magyarországi választások után, várhatóan kor­mányváltás következik, és újra megnyílhat a chicagói iroda. A Chicagói Magyar Társaság régi jegyzőköny­veiben talált adatok szerint, 1940-ben Medgyesy László, majd 1941-ben dr. Baranyai Zoltán voltak a 2010. február magyar főkonzulok a körzetben. A második világhá­ború után már nem működött konzulátusi iroda Chi­cagóban, és 62 évet kellett várni arra, hogy 2007. októberében újra megnyíljon. Most a Bajnai-kormány anyagi okokra hivatkozva bezárta. Remélhetőleg nem sokáig. A Fidesz stábfőnök Szíjjártó Péter a chicagói magyarokhoz címzett levelében kijelentette, hogy amennyiben a „ közelgő választásokon a Fidesz elnyeri a választók bizalmát, akkor a következő kormány a szűklátókörű költségvetési megfontolásokkal szakítva méltó módon fogja viszonozni azt a ragaszkodást, amellyel a távolba szakadt magyarok kötődnek hazá­jukhoz. ” A chicagói magyar vezetők és barátok egy csoportja december 4-én rendezett búcsúestet a magyar diplo­maták számára, amelynek az Epicurean Hungarian Restaurant adott otthont. A program kötetlen baráti be­szélgetéssel kezdődött, amelynek a finom magyaros ételekkel gazdagított all you can eat vacsora vetett véget. A chicagói Magyar Klub és a Magyar Társaság elnökei: Krémer Sándor és Gera Mátyás rövid be­széddel búcsúztatták a távozó diplomatákat, kívánva nekik gyors visszatérést. Ezután Mezei István főkon­zul üdvözölte a megjelenteket, majd megköszönte azt a segítséget, amellyel a helyi vezetők a főkonzulátus munkáját támogatták, végül reményét fejezte ki, hogy közép - nyugat Amerika közel félmilliós lélekszámú magyarsága nem marad sokáig képviselet nélkül. A búcsúest után hét nappal Mezeiék fogadták a ven­dégeiket a főkonzulátusi rezidencián, néhány nappal azelőtt mielőtt a költöztetők elszállították a berende­zést. A hangulatos estén már nem voltak beszédek, csak társalgás folyt, és Törley pezsgős koccintás, amelynek lényege nem búcsúzás, hanem a mielőbbi viszontlátás volt. Mezeiék jó kapcsolatot építettek a helyi magyarokkal, olyat, amilyen sosem volt ez idáig az anyaország és a távolban élők között. Köztudott, hogy az otthonélők rossz előítéletekkel néznek Ame­rikára és az amerikai magyarokra is. Ez még a Kádár- rendszerből visszamaradott nézet, igaz hosszú éveken keresztül a magyar emigránsok sem keresték a baráti kapcsolatokat, az otthonról érkezett előadókkal fő­képp, ha a Magyarok Világszövetsége nevű belügyi kapcsolatokra épült kiküldöttek érkeztek. Ahogy akko­riban mondtuk: csapataink harcban állnak. Bizonyos helyeken ez még ma is fennáll. Nemrég olvastam So­mogyi András volt washingtoni nagykövet interjúját, amelyet a Figyelő tavaszi számában közölt. Somogyi említi, hogy ,.Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek nem volt tizenöt perce fogadni a még hivatalban lévő Micheál Chertoff amerikai belbiztonsági minisztert, amikor idehozta nekünk a vízummenteséget." Fejétől bűzlik a hal, mondja a magyar közmondás! n AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG

Next

/
Thumbnails
Contents