Amerikai Magyar Újság, 2010 (46. évfolyam, 1-8. szám)
2010-02-01 / 2. szám
2010. február AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3 A szabadság végtelen előszobája (Folytatás az 1. oldalról) 2. Mindig nagyon kevés dologhoz ragaszkodtam, de volt néhány könyv, mely számomra mindennél kedvesebb volt. Azegyik, melyet kölcsönadtam - Nagy Szent Teréz írásai - elveszett, nem tudták visszaadni. Hihetetlen szomorúság, düh és harag volt bennem, hisz a kommunista időben pótolhatatlan veszteség ért. Ültem magamban és dühöngtem. Egyszerre csak belém sajgóit: nem jól van így, hisz függök a könyvektől. Éreztem, hogy a birtoklásvágy ural és vezet engem. Nagyon megszégyelltem magam! Bementem a szobámba, és szépen, nagybetűkkel beleírtam minden könyvembe, hogy „Tied és mindenkié!”. Majd néztem a könyveket, a mindennél drágább kincseimet, melyeket tudatosan mindenki tulajdonává tettem, és éreztem, hogy szabad vagyok. Éreztem, hogy nem birtoklom, hanem tudom a szent könyveket, nem használom, hanem élem a bennük foglaltakat, és ez ott, akkor hihetetlenül szabaddá tett. 3. Egy kiránduláson vettem részt, és a sátor melegében éjjel egy lány bújt mellém. Abban az évben kezdtem fontolgatni, hogy teológiára megyek. A kedves lány kacér keze derekamra fonódott... Éreztem, hogy mint felnőtt férfinak, most bizonyítani kellene... felforrt a vérem, de én a bennem érő elhatározástól vezetve javasoltam egy sétát a friss hegyi levegőn... Olyan szépen ragyogtak a csillagok a csendes, hűvös éjszakában, és én éreztem, hogy szabad vagyok. Szabad a testi vágytól, szabad a tudatos döntésre, arra, hogy ne vágyaim játékszere legyek, hanem magam határozzam meg, hogy merre is vegyem az életutamat... 4. Teológián az első napokban elvittek szüretelni. Ez egy csíki legénynek, ki sokáig, mint szegény gyermek, a narancsot, szőlőt, barackot, déligyümölcsnek tartotta és orvosságnál vékonyabb kiszerelésben jutott hozzá néhányszor évente, a diktatúra alatt, hát.... a finom érett gyümölcs óriási kihívást jelentett. Emlékszem, hogy a társaimmal én is nekilendültem az érett gerezdeknek, de azt is éreztem, hogy ez egy hatalmas lehetőség az önuralom gyakorlására. Döntöttem, bár senki nem kérte, mégis a gerezd szőlő a kosárba hullott, és elhatároztam, hogy papi hivatásomért nem kóstolom meg három napig a kívánt gyümölcsöt. Kis dolog? Nekem óriási dolognak tűnt, egész nap szüretelni anélkül, hogy egyetlen szemet is befaljak, de azt a szabadságot, amit az a három nap szült bennem, nehezen tudom elmondani nektek... Jó dolog érezni, hogy ha remeg is kezed alatt a tested, de engedelmeskedik akaratodnak. Valami hasonló, mind amikor bringád nyikorgó kerekeivel beveszed életed első hajtűkanyarját és érzed gyermeki szívvel, hogy ura vagy a kerékpárodnak. Jó dolog uralni önmagád. 5. Tanulni soha nem szerettem, főleg a jegyek nem érdekeltek, de a teológián éreztem, hogy ha már lúd, akkor legyen kövér. Szent elhatározással mentem neki a vizsgáknak... a maximumot akartam. Emlékszem, hihetetlenül nehéznek tűntek a vizsgák... de mindent félretettem, és tudatosan, mint a távfutó, tanultam... Egyszer szilencium előtt egy levelet kaptam, kedves ismerősöm lelki tanácsokat kért, és én, felejtve mindent, a tanulás ideje alatt a levelére választ írtam... kész lett a csodálatos levél, én legalábbis úgy éreztem, de azt is éreztem, hogy nem a feladatom teljesítésére szántam az időt. Éreztem, hogy ez egy vízválasztó! Döntenem kellett! Nehéz volt összetépni a jól sikerült gondolatokat, és szabadon minden figyelmemet a feladatra, a tanulásra fókuszálni... Abban az évben minden vizsgám tízes lett, és én újból hihetetlenül szabadnak éreztem magamat... Éreztem, hogy akaratomból farhámot fonhatok, és testem megzabolázott vágyai, táltos paripáim repítenek, oda visznek, ahova menni akarok.. Jó tiszta álmaink útján sebesen szállni! 6. Negyedéves voltam a teológián. Karácsonyi szertartás, ünnepség után egyedül maradtam a kápolnában. Úgy éreztem, hogy rpskadozom Istenem végtelen szeretetében, ajándékaitól. Hatalmas vágy tört rám, hogy én is adjak valamit Istenemnek... ott térdeltem egyedül az egyszerű kis kápolnában, a betlehemi kis jászolból felém nyújtotta karját a gyermeké lett Isten, és éreztem, hogy értem is adta magát Betlehemben.... Néztem, és éreztem, hogy e végtelen ajándékra csak egy hasonló, véges önmagamat végtelenül odaajándékozó szeretet lehet a válasz. Alázattal leborultam, létemet, tudásomat, mindenemet kezembe vettem és csendesen odanyújtottam a felém hajló Istennek... Éreztem, hogy semmim se maradt, szabad akaratomat, mindenemet odaadtam az Istennek, és mégis addigi életemben soha nem tapasztalt gazdagságérzés töltött be, éreztem, ahogyan mindent odaadva mindent megkaphatok...
